Esküvő Gyöngyösön! Ha csodás tájakra, vendégszeretetre és felejthetetlen élményekre vágysz!
Ismerd meg Gyöngyöst és a környékét!
Gyöngyös Heves megyében fekvő város, a Gyöngyösi járás székhelye. Közigazgatásilag hozzá tartozik még Gyöngyöspüspöki, Mátrafüred, Mátraháza, Sástó és Kékestető.
Gyöngyös rendkívül szép helyen fekszik, hiszen északról a Mátra, délről az Alföld határolja. A várost átszeli a Gyöngyös-patak, a Külső-Mérges-patak, a Belső-Mérges-patak és a Tarján-patak is.
Gyöngyös 1334-ben kapott városi rangot, főképp azért, mert a borkereskedelem fellendülőben volt.
1917-ben szörnyű tűzvész pusztította el a város jelentős részét, de az elpusztult házakat, templomokat és nevezetes épületeket méltó módon újjáépítették. Ennek az újjáépítésnek köszönhető a mai harmonikus és egységes városkép.
A helyi borkultúra
Gyöngyös területén már a honfoglalás előtti időkben is folyt szőlőművelés, így igen hosszú múltra tekint vissza az itteni borkultúra. A 18. században a helyi bortermelők főleg fehér szőlőfajokat műveltek, köztük rajnai fajokat is, majd a 19. században kadarkát kezdtek ültetni, ezt nevezték török szőlőnek. 1886-ban súlyos filoxéravész sújtott a környéken, mely három év alatt az összes ültetvényt elpusztította.
Szerencsére igen sok munkával és anyagi áldozattal, de az amerikai fajtákba való oltással sikerült újra megtelepíteni a szőlőt. A vész után tíz évvel meghonosultak a legnemesebb csemege-és borszőlők is, és igen kedvező kereskedelmi viszonyok mellett tudták értékesíteni is.
Gyöngyös látnivalói
Gyöngyös nem csak szőlőben, de látnivalókban is igen gazdag.
- A városban több érdekes múzeumot találunk ahova érdemes ellátogatni. A Mátra Múzeum a 2007-ben felújított Orczy-kastélyban kapott otthont, itt tekinthetjük meg az egyedülálló mamutcsontvázat.
- A városban található még a Szent Bertalan-templom Kincstára, melyben az ország második legnagyobb katolikus egyházi gyűjteményét láthatjuk.
- Továbbá ellátogathatunk a Palóc népművészeti kiállításra, vagy akár Herman Lipót festőművész állandó kiállítására is.
- Méltán népszerű Gyöngyös belvárosa, mely döntő részben beépített, parkosított, tulajdonképpen maga a történelmi Gyöngyös.
- A Fő tér a város egykori piactere, melyet eredeti formájában újítottak föl, négy sarkában a város címerében található, nap, hold, szőlő és farkas motívumokkal díszített szökőkutak működnek. A tér autóforgalomtól mentes sétálóövezet, a városi ünnepségeket és rendezvényeket többnyire itt tartják meg.
- A tér északi részén áll a Szent Bertalan templom, melyet a helyiek csak Nagytemplomként emlegetnek. Ez egy monumentális csarnoktemplom, a környék legnagyobbja. 1746 és 1756 között épült barokk stílusban, néhol meghagyva a korábban itt álló templom falait. Ez az épület is leégett a tűzvészben, ám 1922-ben Nagy Virgil építész tervei alapján újjáépítették.
- A tér déli végében a Testvérvárosok kútját találjuk, felső gyűrűjében Gyöngyös testvérvárosainak címerei láthatók.
- Szintén a téren, a Nagytemplommal szemben találjuk Károly Róbert, illetve Szent István lovas szobrát. A városháza előtt Puky Árpád szobra áll, mely alatt egy márványtáblát találunk, rajta a város térképével.
- A Szent Bertalan utca a város sétálóutcája, főutcaként is emlegetik. Itt található a műemlék Zeneiskola, az 56-os emlékmű, a Máriácska oszlop, a Kakasos fiú szobor, és a Szent Bertalan-templom kincstára.
- A Kossuth Lajos utcában áll az egykori városháza, és régen a városi nemesek házai is itt kaptak helyet, ezen épületek többsége ma is megtalálható. Az utca vége felé található a Szent Erzsébet templom.
Szórakozás Gyöngyösön
A Posta park a belváros legnagyobb pihenőparkja, míg a Belváros tér tele van üzletekkel, kávézókkal és éttermekkel. A park és a tér az itteni fiatalok kedvenc helyei közé tartoznak, élénk élet zajlik.
Gyöngyös számos látnivalója mellet igen sok érdekes programlehetőséggel is büszkélkedhet.
- Itt kerül megrendezésre a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, a Gyöngyösi Szüreti Napok, a Görgényi László gulyás főzőverseny, a Mifeszt Ifjúsági Fesztivál, a Gyöngyösi Bornapok, a Mátrai Veteránautó Találkozó, a Gyöngyösi Művészeti Hetek és a Gyöngyös Város Napjával egybekötött XIX. századi piac.
- A lovas sportok kedvelői akár a Vak Bottyán Díjugrató Lóversenyre is kilátogathatnak. Garantáltan minden korosztály megtalálja a számára legérdekesebb programot.
Esküvő Gyöngyösön: ha igazán hangulatos város keresel!
Minden lehetőségünk adott egy igazi álomesküvő megrendezésére, hiszen a környék szolgáltatói, éttermei, épületei és látványosságai minden igényt kielégítenek.
Kis esküvő, nagy esküvő…
Legyen szó kis létszámú, családias, esetleg kültéri, vintage stílusú esküvőről, vagy akár nagy létszámú, modern lagziról, itt semmi sem okoz problémát. Egyaránt van lehetőségünk kültéri és beltéri szertartásra, állófogadásra, vagy hagyományos esküvői vacsorára, de akár a násznép elszállásolására is.
Esküvői fotózás Gyöngyösön
Nem csak az esküvői vacsora lebonyolításában, de az esküvői fotózás tekintetében is bőven akad alternatívánk, hogy csodás esküvői képek készüljenek az ifjú párról. A belvárosi templomok, ódon házak vagy a páratlan táj szépsége kimeríthetetlen módokat kínál, hogy ne csak az esküvői fotózás, de a kész képek is életre szóló élményt nyújtsanak.
Ismerj meg több esküvő helyszínt is!
Esküvő Csongrád megye: A legjobb 6 Csongrád megyei esküvői helyszín! Még nem találtad meg a megfelelő esküvői helyszínt? Esküvő Csongrád[...]
Elolvasom
Esküvő Fejér megye: a legtutibb esküvői helyszínek egy helyen! Igazán különleges helyszínt keresel az esküvődnek? Akkor esküvő Fejér megye: összeszedtünk[...]
Elolvasom
Esküvő Pest megye: a legszebb esküvői helyszínek az ország szívében! Pest megyei menyasszonyok figyelem! Sikerült már eldönteni, hogy hol tartjátok[...]
Elolvasom
Esküvő Veszprém megye: a legszebb esküvői helyszínek egy helyen! Ismered azt az érzést, amikor az esküvő tervezése-szervezése közben pörgeted a[...]
Elolvasom
Esküvő Budapesten: Vérpezsdítő álomesküvő, mesés kilátás és életre szóló élmények! Ki ne szeretne tökéletes esküvőt? Kinek ne lennének mesés elképzelései[...]
Elolvasom
Felejthetetlen és mesés esküvő Veszprémben: Téged is vár a Királynék városa! Még keresed a megfelelő esküvői helyszínt, ahol biztosan emlékezetes[...]
Elolvasom
„A hegy oldalában szőlők sora vár, itt tokaji aszút érlel a napsugár.” Dvihallyné Oszuskó Sarolta Egy esküvő Tokaj mesés lankáin[...]
Elolvasom
„Pannon táj közepén ragyogó tenger színe elé járul a rajongó ember. Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt tiszták az érzések, tiszták[...]
Elolvasom
Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel? Akkor egy csodás esküvő Tatabánya városában pont neked való! Esküvő Tatabánya: Ismerd meg Tatabánya[...]
Elolvasom
Gyönyörű és emlékezetes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szombathelyen biztosan nem okoz majd csalódást! Szombathely Vas megye és a Szombathelyi[...]
Elolvasom
Te is tökéletes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szolnokon csodás választás lesz! Vár a vizek városa! Még nem találtad meg[...]
Elolvasom
„…De nem kékebb eged, s a dombod sem zöldebb Mint honi dombjaink, s a dunántúli ég.” Babits Mihály Igazán különleges[...]
Elolvasom
Te is tökéletes esküvőre vágysz? Méghozzá történelmi helyszínen? Akkor egy esküvő Székesfehérváron nagyszerű választás lesz! Székesfehérvár a Közép-Dunántúl régió központja,[...]
Elolvasom
Ugye Te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz? Akkor a megoldás egy csodás esküvő Szegeden! Szeged Magyarország harmadik legnépesebb városa, Csongrád megye[...]
Elolvasom
Igazán különleges esküvői helyszínt keresel, akkor egy esküvő Sopron csodás városában remek választás lesz! Álmodd meg életed Nagy Napját és[...]
Elolvasom
Esküvő Siófokon? Naná! Csoda szép helyszín és romantikus hangulat vár! Siófok Somogy megyében fekvő település, a Siófoki járás központja. Népszerű[...]
Elolvasom
Neked mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Sárváron! Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt,[...]
Elolvasom
Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel, de még nem találtad meg az igazit? Akkor egy esküvő Salgótarjánban remek választás lehet![...]
Elolvasom
Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? Egy esküvő Pécsett felejthetetlen élményekkel[...]
Elolvasom
Még mindig keresgéled a tökéletes esküvői helyszínt, tanácstalan vagy merre indulj el? Akkor egy esküvő Nyíregyháza csodás helyszínein nem fog[...]
Elolvasom
Esküvő Miskolcon? Remek választás, ha csodás esküvői helyszínt keresel! Ha Te is felejthetetlen esküvőre vágysz, mely garantáltan egy életre szóló[...]
Elolvasom
Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ami egyszerre meseszép és kültéri esküvőre is van lehetőség, mégis különleges,[...]
Elolvasom
Esküvő Makó: ha te is különleges esküvői helyszínt keresel! Mint mindenki más, Te is biztosan a tökéletes esküvőt álmodtad meg.[...]
Elolvasom
Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ha természetközeli és látványos helyen szeretnéd tölteni életed Nagy Napját, akkor[...]
Elolvasom
Hangulatos, természetközeli esküvő? Téged is vár egy felejthetetlen esküvő Komlón! Komló észak-baranyai város, a Komlói járás központja, 1951-ben kapott városi[...]
Elolvasom
Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Kisvárdán! Ha Te is valóban felejthetetlen és élményekben gazdag lagzira vágysz,[...]
Elolvasom
Esküvő Keszthelyen: Balaton, szikrázó víztükör és mesés kilátás, mely garantáltan magával ragad! Keszthely a Dunántúlon, Zala megyében, a Balaton nyugati[...]
Elolvasom
Még mindig nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Akkor egy esküvő Kecskeméten nagyszerű választás lesz! Kecskemét a Duna-Tisza közén[...]
Elolvasom
Téged is vár a Somogyi-dombság, és egy esküvő Kaposváron, ha lélegzetelállító esküvőre vágysz! Ismerd meg Kaposvár jellegzetességeit, használd ki a[...]
Elolvasom
Esküvő Zalaegerszegen: Nézd meg a világ egyetlen Földönjáró Toronyóráját és éld át a Nagy Napot Zalaegerszegen! Ha még keresed a[...]
Elolvasom
Esküvő Kalocsa mesébe illő esküvő történelmi helyszínein! Kalocsa Bács-Kiskun megyében, a Duna partján fekszik. Jelentős történelmi múlttal rendelkezik, hiszen már[...]
Elolvasom
Hangulatos, természetközeli esküvő Jászberény városában! Ha te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz, ha nem tudod hova tervezd a menyegződet, akkor itt[...]
Elolvasom
Esküvő Hollókőn: Felejthetetlen álomesküvő a hagyományok és a természet szerelmeseinek! Ti is oda vagytok a hagyományokban gazdag lagzikért? Emellett gyönyörű[...]
Elolvasom
Téged is vár az Alföld, és egy csodás esküvő Hajdúszoboszlón, ha mesébe illő lagzira vágysz! Esküvő Hajdúszoboszló: ismerd meg Hajdúszoboszló[...]
Elolvasom
Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? A megoldás esküvő Gyulán! Gyula[...]
Elolvasom
Felejthetetlen esküvőt szeretnél? Akkor egy esküvő Győrben, a „folyók városában” nagyszerű választás lesz! Még nem döntöttétek el, hol tartsátok a[...]
Elolvasom
Esküvő Gyöngyösön! Ha csodás tájakra, vendégszeretetre és felejthetetlen élményekre vágysz! Ismerd meg Gyöngyöst és a környékét! Gyöngyös Heves megyében[...]
Elolvasom
Esküvő Gödöllőn: Téged is várnak az életre szóló emlékek, karnyújtásnyira az ország szívétől! Hangulatos helyszínek, híres épületek, patinás múlt, garantáltan[...]
Elolvasom
Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Esztergomban! Ha Te is megismételhetetlen lagzira és valóban páratlan emlékekre vágysz,[...]
Elolvasom
Felejthetetlen élmények várnak a hangulatos borvidéken! Téged is vár egy csodás esküvő Egerben! Életre szóló élményeket, felejthetetlen lagzit és önfeledt[...]
Elolvasom
Téged is vár a Tiszántúl és egy felejthetetlen esküvő Debrecenben! Debrecen méltán népszerű a párok körében, hiszen a városban minden[...]
Elolvasom
Még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Esküvő Békéscsaba mesés helyszínein: ahol az álmaid valósággá válnak Békéscsaba, Magyarország egyik[...]
Elolvasom
Vérpezsdítő hangulat, életre szóló emlékek, varázslatos kilátás – Téged is vár egy esküvő Balatonfüreden! Balatonfüred a Balaton északi partján fekvő[...]
Elolvasom
Esküvő Badacsonyban: Romantika, vízpart, hajók és felejthetetlen élmények! Romantikus helyszínt keresel, ahol garantáltan felejthetetlen élményekkel gazdagodtok, bőven állnak rendelkezésedre szolgáltatók[...]
Elolvasom
Valóban felejthetetlen esküvőre vágysz?Egy esküvő Bábolnán biztos életre szóló élmény lesz! Bábolna Komárom-Esztergom megyében fekvő város, Tatától 27, Komáromtól 15[...]
Elolvasom