Ugye Te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz? Akkor a megoldás egy csodás esküvő Szegeden!
Szeged Magyarország harmadik legnépesebb városa, Csongrád megye és a Szegedi járás székhelye. A város a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik, és méltán közkedvelt esküvői helyszín, hála temérdek előnyének és a számtalan lehetőségnek, ami az esküvőszervezést illeti.
Szeged a múltban
A régió legjelentősebb városává Nagy Lajos király uralkodása alatt vált, majd 1498-ban szabad királyi város rangot kapott. 1719. május 21-én kapott Szeged címert is, mai napig május 21-én ünneplik a város napját.
Szeged történelmének egyik legjelentősebb eseménye, amely a legtöbb változást is hozta a város életében és építészetében is, az 1879-es árvíz. Ekkor az épületek legnagyobb része elpusztult. A mai Szeged épületeinek nagy részét az árvíz után építették.
Az újjáépítésben több európai város, többek között Bécs, Berlin, Róma, Brüsszel, London és Párizs is segítettek, ezért a nagykörút egyes szakaszait ezekről a városokról nevezték el. A Szegedi vár nagy részét is az újjáépítések során bontották el. Az árvíz előttről igen kevés épület maradt fenn, köztük a Dömötör-torony, a városháza és az alsóvárosi ferences templom.
1869-ben nyílt meg Szegeden Pick Márk boltja, mely a mai Pick Szalámigyár elődje.
A trianoni békeszerződés megkötése után szerepe még inkább megnőtt, mert több elcsatolt város szerepét is átvette. 1962-ben lett Csongrád megye székhelye.
Szeged napjainkban
Szeged nem csak iparának és a szegedi pirospaprikának köszönhetően híres, hanem annak is, hogy itt található Magyarország legjobb minősítésű egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem, melyre belföldi és külföldi diákok egyaránt felvételt nyernek.
Kedvelt turista célpont
Napjainkban Szeged a turisták körében is igen népszerű, egyik legnagyobb vonzereje az 1931 óta megrendezésre kerülő Szegedi Szabadtéri Játékok, melyet a Fogadalmi templom előtt tartanak.
Igen sok látogatót és gyógyulni vágyót vonz az Anna Gyógy-, termál-, és Élményfürdő, mely a Magyar Fürdőszövetség által 4*-ra minősített gyógyfürdő. Emellett a városban több gyógy és termálfürdő is található.
Nevezetességek
Szeged nevezetességei közé tartozik a Móra Ferenc Múzeum, mely évente körülbelül 350 ezer látogatót fogad.
Szeged ezek mellett műemlékekben is bővelkedik. Itt található többek között a Tűzoltólaktanya, a Wagner-kripta, a Gróf-palota, a Szent Rozália-kápolna és a Raichle-palota is.
Szórakozási lehetőségek
A szórakozni vágyóknak számtalan lehetőséget és programot biztosítanak a galériák, mozik, színházak. A várost méltán hívják a régió kulturális és sportcentrumának. Itt működik a Szegedi Nemzeti Színház, ahol az ország egyik legnagyobb zenekara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad koncerteket.
Az egyik legrangosabb nemzetközi dzsesszfesztivál, a Szeged Jazz Napok is a városban kerül megrendezésre, immár negyedik évtizede.
Szeged számos fesztiválnak és vásárnak ad otthont. Akár télen a Karácsonyi vásár, akár a melegebb hónapokban a Liget rendezvényei, mind számtalan szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a helyieknek és az idelátogatóknak is.
Esküvő Szegeden! Ha csodás esküvőt álmodtál meg magatoknak!

Lássuk, mik az előnyei egy szegedi esküvőnek!
- Amennyiben Szegedet választjuk esküvőnk helyszínéül, érdemes előre tájékozódni az aktuális programokról és akár egy több napos kiruccanással egybekötni az esküvőt, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy Szegeden nem fogunk unatkozni.
- A számtalan program mellett természetesen a szolgáltatók, éttermek és szállodák közül is bőséggel válogathatunk.
- A városban és környékén bármilyen stílusú és létszámú álomesküvőt megszervezhetünk, sem a szertartás helyszíne sem a násznép elszállásolása nem jelenthet gondot.
- Akár beltéren szeretnénk elegánsabb lagzit tartani, akár szabadtéri rusztikus esküvőről álmodunk, egészen biztos, hogy megtaláljuk a tökéletes esküvői helyszínt.
- A város arculata, természeti adottságai, templomai és építészeti remekei pedig egészen egyedülálló és különleges helyszínt biztosítanak az esküvői fotózáshoz is.
- Amennyiben az esküvő szervezésében vagy a lagziban már elfáradtunk, nem kell messzire mennünk ahhoz sem, hogy egy igazán pihentető de élményekben gazdag belföldi nászúton vegyünk részt.
Érdekel még több esküvői helyszín Csongrád megyében? Akkor olvasd el Esküvő Makó című cikkünket is.
Ismerj meg több esküvő helyszínt is!
Esküvő Csongrád megye: A legjobb 6 Csongrád megyei esküvői helyszín! Még nem találtad meg a megfelelő esküvői helyszínt? Esküvő Csongrád[...]
Elolvasom
Esküvő Fejér megye: a legtutibb esküvői helyszínek egy helyen! Igazán különleges helyszínt keresel az esküvődnek? Akkor esküvő Fejér megye: összeszedtünk[...]
Elolvasom
Esküvő Pest megye: a legszebb esküvői helyszínek az ország szívében! Pest megyei menyasszonyok figyelem! Sikerült már eldönteni, hogy hol tartjátok[...]
Elolvasom
Esküvő Veszprém megye: a legszebb esküvői helyszínek egy helyen! Ismered azt az érzést, amikor az esküvő tervezése-szervezése közben pörgeted a[...]
Elolvasom
Esküvő Budapesten: Vérpezsdítő álomesküvő, mesés kilátás és életre szóló élmények! Ki ne szeretne tökéletes esküvőt? Kinek ne lennének mesés elképzelései[...]
Elolvasom
Felejthetetlen és mesés esküvő Veszprémben: Téged is vár a Királynék városa! Még keresed a megfelelő esküvői helyszínt, ahol biztosan emlékezetes[...]
Elolvasom
„A hegy oldalában szőlők sora vár, itt tokaji aszút érlel a napsugár.” Dvihallyné Oszuskó Sarolta Egy esküvő Tokaj mesés lankáin[...]
Elolvasom
„Pannon táj közepén ragyogó tenger színe elé járul a rajongó ember. Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt tiszták az érzések, tiszták[...]
Elolvasom
Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel? Akkor egy csodás esküvő Tatabánya városában pont neked való! Esküvő Tatabánya: Ismerd meg Tatabánya[...]
Elolvasom
Gyönyörű és emlékezetes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szombathelyen biztosan nem okoz majd csalódást! Szombathely Vas megye és a Szombathelyi[...]
Elolvasom
Te is tökéletes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szolnokon csodás választás lesz! Vár a vizek városa! Még nem találtad meg[...]
Elolvasom
„…De nem kékebb eged, s a dombod sem zöldebb Mint honi dombjaink, s a dunántúli ég.” Babits Mihály Igazán különleges[...]
Elolvasom
Te is tökéletes esküvőre vágysz? Méghozzá történelmi helyszínen? Akkor egy esküvő Székesfehérváron nagyszerű választás lesz! Székesfehérvár a Közép-Dunántúl régió központja,[...]
Elolvasom
Ugye Te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz? Akkor a megoldás egy csodás esküvő Szegeden! Szeged Magyarország harmadik legnépesebb városa, Csongrád megye[...]
Elolvasom
Igazán különleges esküvői helyszínt keresel, akkor egy esküvő Sopron csodás városában remek választás lesz! Álmodd meg életed Nagy Napját és[...]
Elolvasom
Esküvő Siófokon? Naná! Csoda szép helyszín és romantikus hangulat vár! Siófok Somogy megyében fekvő település, a Siófoki járás központja. Népszerű[...]
Elolvasom
Neked mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Sárváron! Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt,[...]
Elolvasom
Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel, de még nem találtad meg az igazit? Akkor egy esküvő Salgótarjánban remek választás lehet![...]
Elolvasom
Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? Egy esküvő Pécsett felejthetetlen élményekkel[...]
Elolvasom
Még mindig keresgéled a tökéletes esküvői helyszínt, tanácstalan vagy merre indulj el? Akkor egy esküvő Nyíregyháza csodás helyszínein nem fog[...]
Elolvasom
Esküvő Miskolcon? Remek választás, ha csodás esküvői helyszínt keresel! Ha Te is felejthetetlen esküvőre vágysz, mely garantáltan egy életre szóló[...]
Elolvasom
Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ami egyszerre meseszép és kültéri esküvőre is van lehetőség, mégis különleges,[...]
Elolvasom
Esküvő Makó: ha te is különleges esküvői helyszínt keresel! Mint mindenki más, Te is biztosan a tökéletes esküvőt álmodtad meg.[...]
Elolvasom
Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ha természetközeli és látványos helyen szeretnéd tölteni életed Nagy Napját, akkor[...]
Elolvasom
Hangulatos, természetközeli esküvő? Téged is vár egy felejthetetlen esküvő Komlón! Komló észak-baranyai város, a Komlói járás központja, 1951-ben kapott városi[...]
Elolvasom
Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Kisvárdán! Ha Te is valóban felejthetetlen és élményekben gazdag lagzira vágysz,[...]
Elolvasom
Esküvő Keszthelyen: Balaton, szikrázó víztükör és mesés kilátás, mely garantáltan magával ragad! Keszthely a Dunántúlon, Zala megyében, a Balaton nyugati[...]
Elolvasom
Még mindig nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Akkor egy esküvő Kecskeméten nagyszerű választás lesz! Kecskemét a Duna-Tisza közén[...]
Elolvasom
Téged is vár a Somogyi-dombság, és egy esküvő Kaposváron, ha lélegzetelállító esküvőre vágysz! Ismerd meg Kaposvár jellegzetességeit, használd ki a[...]
Elolvasom
Esküvő Zalaegerszegen: Nézd meg a világ egyetlen Földönjáró Toronyóráját és éld át a Nagy Napot Zalaegerszegen! Ha még keresed a[...]
Elolvasom
Esküvő Kalocsa mesébe illő esküvő történelmi helyszínein! Kalocsa Bács-Kiskun megyében, a Duna partján fekszik. Jelentős történelmi múlttal rendelkezik, hiszen már[...]
Elolvasom
Hangulatos, természetközeli esküvő Jászberény városában! Ha te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz, ha nem tudod hova tervezd a menyegződet, akkor itt[...]
Elolvasom
Esküvő Hollókőn: Felejthetetlen álomesküvő a hagyományok és a természet szerelmeseinek! Ti is oda vagytok a hagyományokban gazdag lagzikért? Emellett gyönyörű[...]
Elolvasom
Téged is vár az Alföld, és egy csodás esküvő Hajdúszoboszlón, ha mesébe illő lagzira vágysz! Esküvő Hajdúszoboszló: ismerd meg Hajdúszoboszló[...]
Elolvasom
Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? A megoldás esküvő Gyulán! Gyula[...]
Elolvasom
Felejthetetlen esküvőt szeretnél? Akkor egy esküvő Győrben, a „folyók városában” nagyszerű választás lesz! Még nem döntöttétek el, hol tartsátok a[...]
Elolvasom
Esküvő Gyöngyösön! Ha csodás tájakra, vendégszeretetre és felejthetetlen élményekre vágysz! Ismerd meg Gyöngyöst és a környékét! Gyöngyös Heves megyében[...]
Elolvasom
Esküvő Gödöllőn: Téged is várnak az életre szóló emlékek, karnyújtásnyira az ország szívétől! Hangulatos helyszínek, híres épületek, patinás múlt, garantáltan[...]
Elolvasom
Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Esztergomban! Ha Te is megismételhetetlen lagzira és valóban páratlan emlékekre vágysz,[...]
Elolvasom
Felejthetetlen élmények várnak a hangulatos borvidéken! Téged is vár egy csodás esküvő Egerben! Életre szóló élményeket, felejthetetlen lagzit és önfeledt[...]
Elolvasom
Téged is vár a Tiszántúl és egy felejthetetlen esküvő Debrecenben! Debrecen méltán népszerű a párok körében, hiszen a városban minden[...]
Elolvasom
Még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Esküvő Békéscsaba mesés helyszínein: ahol az álmaid valósággá válnak Békéscsaba, Magyarország egyik[...]
Elolvasom
Vérpezsdítő hangulat, életre szóló emlékek, varázslatos kilátás – Téged is vár egy esküvő Balatonfüreden! Balatonfüred a Balaton északi partján fekvő[...]
Elolvasom
Esküvő Badacsonyban: Romantika, vízpart, hajók és felejthetetlen élmények! Romantikus helyszínt keresel, ahol garantáltan felejthetetlen élményekkel gazdagodtok, bőven állnak rendelkezésedre szolgáltatók[...]
Elolvasom
Valóban felejthetetlen esküvőre vágysz?Egy esküvő Bábolnán biztos életre szóló élmény lesz! Bábolna Komárom-Esztergom megyében fekvő város, Tatától 27, Komáromtól 15[...]
Elolvasom