Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? A megoldás esküvő Gyulán!

Gyula Békés megyében található, a Gyulai járás központja. A város Magyarország sík vidékén, az Alföld délkeleti részén fekszik a Fehér-Körös partján, ami legtisztább vizű folyóink egyike. A folyó környéke az erdőkkel együtt gyönyörű tájképként tárul a látogatók szeme elé.

Gyula látványosságai

  • A történelem iránt érdeklődők megtekinthetik a Gyulai várat, amely a XV. században épült téglavár. A várban 24 kiállítóterem található, amelyeken végig haladva hét évszázadnyi történelemleckében lehet részünk. A várban azonban nem csak a történelemnek van helye. A kápolna aktívan működik, a borozóban pedig gasztronómiai élvezeteknek nézhetünk elébe, a lovagteremben pedig rendezvényeket tartanak.
  • A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban minden korosztály számára érdekes tárlat látogatható meg. Az átlagos kiállításoktól eltérően a gyulai látogatóközpont érdekessége, hogy a kastély életét nem csak a benne élő főúri családon keresztül ismerhetjük meg, hanem a kastélyt működtető és otthonosság tevő cselédségen keresztül is. A tárlatban megtalálható az úgynevezett “holoprojektor” is, amely a kastélyban zajló élet átlagos jeleneteit mutatja be egy makett belsejében. Ilyen eszközt legközelebb csak Bécsben találhatunk.
  • A Gyulai Várfürdő és Aquapalota a víz és a fürdőzések szerelmeseit várja. A fürdőn belül 16 medence várja a kikapcsolódni vágyókat. A hullám medence és a csúszdás medence népszerű eleme a várfürdőnek. Ezek mellett wellness szolgáltatásokban is bővelkedik a létesítmény.

Szórakozási lehetőségek

  • A kulturális tevékenységeket kedvelők számára jó választás lehet a Gyulai Várszínház. A színház 600 éves múltra tekint vissza. A vár udvarában található a Várszínpad és a Csónakázó-tavon felállított Tószínpad mellett a városban egyéb helyszíneken is megrendezésre kerülnek a rendezvények. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálnak rendezvényeket különböző műfajokban, legyen az zenés, színházi vagy akár gasztronómiai.
  • Az Erkel Ferenc Emlékházat 1975-ben építették, ekkor még tanítói lakásként működött. A Himnusz megzenésítője, Erkel Ferenc már itt született. Édesapja pedig már előtte az iskolában tanított. Az Emlékházban az Erkel család otthonába tekinthetünk be. Az Erkel-emlékszobában pedig Erkel Ferenc személyes tárgyai kerültek kiállításra. Emellett európai himnuszokról szóló kiállítást is megtekinthetünk, valamint korabeli iskolai feladatokat is megoldhatnak az érdeklődők.
  • A képzőművészet szerelmesei ellátogathatnak a Kohán Képtárba, ahol Kohán György festőművész alkotásai tekinthetők meg. A KöpöspArt Galériában pedig számos más elismerésre méltó művész alkotásai vannak kiállítva.
  • Gyula számos programmal várja az ide látogatókat, melyek között biztosan mindenki megtalálja számára a legérdekesebbet. Itt kerül megrendezésre a Gyulavári Kastélynapok és a Kézműves Sörfesztivál is, melyek mellett több zenei és gasztronómiai rendezvényen is részt vehetünk.

Édes élvezetek

Gyulán üzemel Magyarország második legrégebbi cukrászdája, a Százéves Cukrászda. 1840 óta várja a látogatókat. Süteménykínálatával visszarepíti az időben az édesszájú vendégeket.

Séta a természetben

Akik szeretnek a természetben időzni, azok számára kellemes kikapcsolódást nyújthat egy séta a Csigakertben, mely Gyula egyik legnagyobb zöldterülete, és a kilátóról csigaalakban lefutó sétányról kapta a nevét. A Csigakertben ritkaságnak számító krisztusfákat is láthatnak a kirándulók.

Esküvő Gyula: számos lehetőség egy álomesküvő megrendezésére

Érdemes lehet akár több naposra is tervezni az itt tartózkodásunkat, akár az esküvő előtt pihenésképpen. De akár nászutunk céljául is választhatjuk, hiszen egy igazán pihentető, de élményekben gazdag belföldi nászútban lehet részünk.

Esküvő bármilyen stílusban

A programok mellett természetesen a szolgáltatók, éttermek és szállodák közül is bőséggel válogathatunk az esküvői vacsora és a lagzi megrendezésére. A városban és környékén bármilyen stílusú és létszámú álomesküvőt megszervezhetünk, sem a szertartás helyszíne sem a násznép elszállásolása nem jelenthet gondot.

Akár beltéren szeretnénk elegánsabb lagzit tartani, akár szabadtéri rusztikus esküvőről álmodunk, egészen biztos, hogy megtaláljuk a tökéletes esküvői helyszínt.

Mesés esküvői képek

A város arculata, természeti adottságai, templomai és építészeti remekei pedig egészen egyedülálló és különleges helyszínt biztosítanak az esküvői fotózáshoz is. Amennyiben Gyulát választjuk esküvőnk helyszínéül, biztosan nem fogunk csalódni és életre szóló élményekkel gazdagodunk.

Ismerj meg több esküvő helyszínt is!

5/5 - (345 szavazat)