Felejthetetlen esküvőt szeretnél? Akkor egy esküvő Győrben, a “folyók városában” nagyszerű választás lesz!

Még nem döntöttétek el, hol tartsátok a lagzit? Olyan helyszínt kerestek, ahol nem csak szép környezet vár, de a szolgáltatók között is bőven tudtok válogatni? Akkor esküvő Győrben!

Győr a Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron megye és a Győri járás székhelye.

Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városai közé tartozik, amit annak is köszönhet, hogy kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik, emellett műemlékekben is kiemelkedően gazdag.

Győrt a folyók városának is nevezik, mert a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatában fekszik.

Győr múltja

Az 1830-as években Győr életében nagy fordulat állt be, főleg gazdasági téren. A város a kereskedelem egyik legfontosabb magyarországi állomása lett, mind a Bécs felé menő áru, mind a Bécsből érkező Győrön ment keresztül.

A két világháború között Győr az ország második vezető ipari centruma lett, a 20. században iparvárossá nőtt, és ezt a jelentőségét a mai napig őrzi. Az 1980-as években megindult az eddig hanyatlását élő történelmi városmag helyreállítása. Ennek eredményeképpen Győr 1989-ben elnyerte a műemlékvédelmi Europa Nostra-díjat.

Győr jelene

A város napjainkban is országos jelentőségű vasúti és a közúti forgalmi központ. Vasúti kapcsolatai közül a legfontosabb a Bécs-Budapest vasútvonal.

Látványosságok

Győr ezek mellett igen fontos hitéleti központ is, számos különböző felekezetű templom megtalálható itt.

  • Legfontosabb épületei közé tartozik a Bazilika, melynek alapjait még Szent István király idejében rakták le. A templom déli részét gótikus stílusú kápolna található, melyet Héderváry János püspök építtetett a 14. század végén. Ebben a kápolnában található a Szent László-herma és Boldog Apor Vilmos püspök síremléke.
  • Szent László hermája a Szent Korona mellett az egyik legjelentősebb szakrális emlék. I. László király szentté avatásakor kiemelték a sírból a csontokat és a koponyáját, majd a hermába helyezték és a nagyváradi székesegyházban őrizték. A herma mellrésze az Európa szerte ismert zománctechnikával készült, és ennek a díszítő technikának az első ismert emléke.

Érdekességek

Ha kulturális élményekkel szeretnénk gazdagodni, mindenképpen érdemes meglátogatni Győrben a Könnyező Szűzanya-képet. A festményt Írországból menekítette Walter Lynch ír püspök 1655-ben, majd a Székesegyházban került kiállításra. 1697. március 17-én, Szent Patrik, Írország védőszentjének ünnepén, a képen ábrázolt Szűzanya szeméből véres könnyek gördültek alá. Az 1900-as évek közepén a felitatott könnyeket megvizsgálták, melyből kiderült, hogy valóban emberi könnyet és vért tartalmaz. A véres kendőt keretbe foglalva ma is megtekinthetjük, máig láthatóak rajta a kopott könnyek. A kegyképnek 1767-ben Zichy Ferenc püspök emeltetett gyönyörű barokk oltárt a győri bazilikában.

Színes programok

  • A számos templom mellett Győr igen gazdag kulturális intézményekben is, itt működik a Győri Nemzeti Színház, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Balett is.
  • Igen híres fesztiválváros, ahol az ide látogatók egész évben vonzó programokon vehetnek részt. Többek között ellátogathatunk a Csokoládé – és Édességünnepre, a Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztiválra, a Szent László napokra, de akár részt vehetünk a barokk belvárosban megrendezésre kerülő Barokk Esküvő rendezvényre is. Ezek mellett megkóstolhatjuk a helyi különlegességeket a Győri Fröccsnapokon, vagy az ország legfinomabb borait a Borfesztiválon.
  • Győr Magyarország tizedik legnépszerűbb települése, az itt eltöltött vendégéjszakák statisztikája alapján.

Esküvő Győr csodás városában!

Válaszd Győrt esküvőd helyszínéül és bizonyos lehetsz benne, hogy nem fogsz csalódni!

Számos programja, egyedülálló emlékei, a barokk belváros, templomai és palotái számos lehetőséget kínálnak egy emlékezetes álomesküvő megrendezésére.

  • A várost körbe öleli a természet és a folyók, így nem csak beltéri esküvőre, hanem kültéri, természetközeli szertartásra is van lehetőségünk. Bőven van lehetőségünk válogatni a szebbnél szebb esküvői helyszínek között, ahol nem csak a lagzi vagy a szertartás bonyolítható le, hanem a násznép elszállásolására is van lehetőségünk.
  • Emellett a folyók városában igazán örök emlékű, páratlan esküvői fényképeket készíthetünk, hiszen számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre.
  • Az esküvő után feltöltődésre és pihenésre vágyó ifjú pár igazán emlékezetes nászutat tölthet el Győrben, melyhez kiváló programokat nyújt a város.

Ismerj meg több esküvő helyszínt is!

Esküvő Csongrád megye

Esküvő Csongrád megye: A legjobb 6 Csongrád megyei esküvői helyszín! Még nem találtad meg a megfelelő esküvői helyszínt? Esküvő Csongrád[...]

Elolvasom
Esküvő Fejér megye

Esküvő Fejér megye: a legtutibb esküvői helyszínek egy helyen! Igazán különleges helyszínt keresel az esküvődnek? Akkor esküvő Fejér megye: összeszedtünk[...]

Elolvasom
Esküvő Pest megye

Esküvő Pest megye: a legszebb esküvői helyszínek az ország szívében! Pest megyei menyasszonyok figyelem! Sikerült már eldönteni, hogy hol tartjátok[...]

Elolvasom
Esküvő Veszprém megye

Esküvő Veszprém megye: a legszebb esküvői helyszínek egy helyen! Ismered azt az érzést, amikor az esküvő tervezése-szervezése közben pörgeted a[...]

Elolvasom
Esküvő Budapest

Esküvő Budapesten: Vérpezsdítő álomesküvő, mesés kilátás és életre szóló élmények! Ki ne szeretne tökéletes esküvőt? Kinek ne lennének mesés elképzelései[...]

Elolvasom
Esküvő Veszprém

Felejthetetlen és mesés esküvő Veszprémben: Téged is vár a Királynék városa! Még keresed a megfelelő esküvői helyszínt, ahol biztosan emlékezetes[...]

Elolvasom
Esküvő Tokaj

„A hegy oldalában szőlők sora vár, itt tokaji aszút érlel a napsugár.” Dvihallyné Oszuskó Sarolta Egy esküvő Tokaj mesés lankáin[...]

Elolvasom
Esküvő Tihany

“Pannon táj közepén ragyogó tenger színe elé járul a rajongó ember. Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt tiszták az érzések, tiszták[...]

Elolvasom
Esküvő Tatabánya

Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel? Akkor egy csodás esküvő Tatabánya városában pont neked való! Esküvő Tatabánya: Ismerd meg Tatabánya[...]

Elolvasom
Esküvő Szombathely

Gyönyörű és emlékezetes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szombathelyen biztosan nem okoz majd csalódást! Szombathely Vas megye és a Szombathelyi[...]

Elolvasom
Esküvő Szolnok

Te is tökéletes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szolnokon csodás választás lesz! Vár a vizek városa! Még nem találtad meg[...]

Elolvasom
Esküvő Szekszárd

„…De nem kékebb eged, s a dombod sem zöldebb Mint honi dombjaink, s a dunántúli ég.” Babits Mihály Igazán különleges[...]

Elolvasom
Esküvő Székesfehérvár

Te is tökéletes esküvőre vágysz? Méghozzá történelmi helyszínen? Akkor egy esküvő Székesfehérváron nagyszerű választás lesz! Székesfehérvár a Közép-Dunántúl régió központja,[...]

Elolvasom
Esküvő Szeged

Ugye Te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz? Akkor a megoldás egy csodás esküvő Szegeden! Szeged Magyarország harmadik legnépesebb városa, Csongrád megye[...]

Elolvasom
Esküvő Sopron

Igazán különleges esküvői helyszínt keresel, akkor egy esküvő Sopron csodás városában remek választás lesz! Álmodd meg életed Nagy Napját és[...]

Elolvasom
Esküvő Siófok

Esküvő Siófokon? Naná! Csoda szép helyszín és romantikus hangulat vár! Siófok Somogy megyében fekvő település, a Siófoki járás központja. Népszerű[...]

Elolvasom
Esküvő Sárvár

Neked mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Sárváron! Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt,[...]

Elolvasom
Esküvő Salgótarján

Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel, de még nem találtad meg az igazit? Akkor egy esküvő Salgótarjánban remek választás lehet![...]

Elolvasom
Esküvő Pécs

Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok?  Egy esküvő Pécsett felejthetetlen élményekkel[...]

Elolvasom
Esküvő Nyíregyháza

Még mindig keresgéled a tökéletes esküvői helyszínt, tanácstalan vagy merre indulj el? Akkor egy esküvő Nyíregyháza csodás helyszínein nem fog[...]

Elolvasom
Esküvő Miskolc

Esküvő Miskolcon? Remek választás, ha csodás esküvői helyszínt keresel! Ha Te is felejthetetlen esküvőre vágysz, mely garantáltan egy életre szóló[...]

Elolvasom
Esküvő Martonvásár

Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ami egyszerre meseszép és kültéri esküvőre is van lehetőség, mégis különleges,[...]

Elolvasom
Esküvő Makó

Esküvő Makó: ha te is különleges esküvői helyszínt keresel! Mint mindenki más, Te is biztosan a tökéletes esküvőt álmodtad meg.[...]

Elolvasom
Esküvő Lillafüred

Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ha természetközeli és látványos helyen szeretnéd tölteni életed Nagy Napját, akkor[...]

Elolvasom
Esküvő Komló

Hangulatos, természetközeli esküvő? Téged is vár egy felejthetetlen esküvő Komlón! Komló észak-baranyai város, a Komlói járás központja, 1951-ben kapott városi[...]

Elolvasom
Esküvő Kisvárda

Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Kisvárdán! Ha Te is valóban felejthetetlen és élményekben gazdag lagzira vágysz,[...]

Elolvasom
Esküvő Keszthely

Esküvő Keszthelyen: Balaton, szikrázó víztükör és mesés kilátás, mely garantáltan magával ragad! Keszthely a Dunántúlon, Zala megyében, a Balaton nyugati[...]

Elolvasom
Esküvő Kecskemét

Még mindig nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Akkor egy esküvő Kecskeméten nagyszerű választás lesz! Kecskemét a Duna-Tisza közén[...]

Elolvasom
Esküvő Kaposvár

Téged is vár a Somogyi-dombság, és egy esküvő Kaposváron, ha lélegzetelállító esküvőre vágysz! Ismerd meg Kaposvár jellegzetességeit, használd ki a[...]

Elolvasom
Esküvő Zalaegerszeg

Esküvő Zalaegerszegen: Nézd meg a világ egyetlen Földönjáró Toronyóráját és éld át a Nagy Napot Zalaegerszegen! Ha még keresed a[...]

Elolvasom
Esküvő Kalocsa

Esküvő Kalocsa mesébe illő esküvő történelmi helyszínein! Kalocsa Bács-Kiskun megyében, a Duna partján fekszik. Jelentős történelmi múlttal rendelkezik, hiszen már[...]

Elolvasom
Esküvő Jászberény

Hangulatos, természetközeli esküvő Jászberény városában! Ha te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz, ha nem tudod hova tervezd a menyegződet, akkor itt[...]

Elolvasom
Esküvő Hollókő

Esküvő Hollókőn: Felejthetetlen álomesküvő a hagyományok és a természet szerelmeseinek! Ti is oda vagytok a hagyományokban gazdag lagzikért? Emellett gyönyörű[...]

Elolvasom
Esküvő Hajdúszoboszló

Téged is vár az Alföld, és egy csodás esküvő Hajdúszoboszlón, ha mesébe illő lagzira vágysz! Esküvő Hajdúszoboszló: ismerd meg Hajdúszoboszló[...]

Elolvasom
Esküvő Gyula

Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? A megoldás esküvő Gyulán! Gyula[...]

Elolvasom
Esküvő Győr

Felejthetetlen esküvőt szeretnél? Akkor egy esküvő Győrben, a “folyók városában” nagyszerű választás lesz! Még nem döntöttétek el, hol tartsátok a[...]

Elolvasom
Esküvő Gyöngyös

Esküvő Gyöngyösön! Ha csodás tájakra, vendégszeretetre és felejthetetlen élményekre vágysz!   Ismerd meg Gyöngyöst és a környékét! Gyöngyös Heves megyében[...]

Elolvasom
Esküvő Gödöllő

Esküvő Gödöllőn: Téged is várnak az életre szóló emlékek, karnyújtásnyira az ország szívétől! Hangulatos helyszínek, híres épületek, patinás múlt, garantáltan[...]

Elolvasom
Esküvő Esztergom

Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Esztergomban! Ha Te is megismételhetetlen lagzira és valóban páratlan emlékekre vágysz,[...]

Elolvasom
Esküvő Eger

Felejthetetlen élmények várnak a hangulatos borvidéken! Téged is vár egy csodás esküvő Egerben! Életre szóló élményeket, felejthetetlen lagzit és önfeledt[...]

Elolvasom
Esküvő Debrecen

Téged is vár a Tiszántúl és egy felejthetetlen esküvő Debrecenben! Debrecen méltán népszerű a párok körében, hiszen a városban minden[...]

Elolvasom
Esküvő Békéscsaba

Még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Esküvő Békéscsaba mesés helyszínein: ahol az álmaid valósággá válnak Békéscsaba, Magyarország egyik[...]

Elolvasom
Esküvő Balatonfüred

Vérpezsdítő hangulat, életre szóló emlékek, varázslatos kilátás – Téged is vár egy esküvő Balatonfüreden! Balatonfüred a Balaton északi partján fekvő[...]

Elolvasom
Esküvő Badacsony

Esküvő Badacsonyban: Romantika, vízpart, hajók és felejthetetlen élmények!  Romantikus helyszínt keresel, ahol garantáltan felejthetetlen élményekkel gazdagodtok, bőven állnak rendelkezésedre szolgáltatók[...]

Elolvasom
Esküvő Bábolna

Valóban felejthetetlen esküvőre vágysz?Egy esküvő Bábolnán biztos életre szóló élmény lesz!  Bábolna Komárom-Esztergom megyében fekvő város, Tatától 27, Komáromtól 15[...]

Elolvasom
5/5 - (487 szavazat)