Tudod, hogy milyen egy jó párkapcsolat, házasság? Tanultál erről az iskolában? Elmagyarázták vagy megmutatták a szüleid?

Szerencsés vagy, ha a szüleid jó házasságban élnek, mert akkor erős mintát kaptál, sejted, mit is kell tenned. De az is lehet, hogy pont a másik 50%-ba tartozol, azok közé, akik csonka családban nőttek fel, rossz mintát láttak. Honnan származhatnak még az információid? Haveroktól, barátoktól, tévéből vagy romantikus filmekből. Azonban az a kép, amit így kaptál, nagyon torz, tele van tévhitekkel. Ha hiszel bennük, könnyen tönkreteheted a párkapcsolatodat.

Azért, hogy ne kövesd el azt a hibát, és tiszta fejjel lépj házasságra, megmutatom neked a leggyakoribb párkapcsolati mítoszokat és az igazságot.

1. Ha elmúlik a szerelem, vége a kapcsolatnak

Ma már többnyire szerelemből házasodunk, mégis sokkal több a válás, mint régen volt. Ennek nem csak az az oka, hogy ma már könnyebb elválni, nőként egyedül is meg tudsz állni a lábadon, vagy hogy a válás nem számít szégyennek.

Régen gyakran a szülők választottak gyermeküknek férjet, vagy anyagi érdekből kötöttek házasságot. Mégis együtt élték le a párok az egész életüket. Ők tudták, amit ma sokan elfelejtenek: csak a szerelemre nem lehet alapozni a házasságot. A szerelem ugyanis 1-2 év alatt elmúlik. Ez biológiai tény. Ugyanis azt a felfokozott állapotot, amiben szerelmesként élsz (nem eszel, nem alszol rendesen, minden gondolatod kedvesed körül forog), nem lehetne fizikailag tovább bírni.

Nem a szerelem a lényeg, hanem hogy azt át tudd alakítani mélységesen mély szeretetté, kötődéssé. Ez már nem olyan lángoló érzés, de sokkal intimebb, biztonságosabb, tartósabb. Ehhez mindennap ki kell mutatnotok a szereteteteket egymás felé. Akkor érzed magad ugyanis jól a kapcsolatodban, ha érzed, hogy szeretve vagy.

Ha azonban olyan lángoló, őrült szerelemre vágysz, mint amilyen az a kapcsolatok elején volt, akkor sajnos kétévente cserélgetned kell a partneredet, ezért inkább ne házasodj!

2. Az ellentétek vonzzák egymást

Rövid távon lehet, hogy igazad van, izgalmassá válik az életed, de hosszú távon az ilyen kapcsolat nem működik. Gondolj bele, milyen lenne a házasságod, ha mondjuk te otthonülő lennél, a párod meg állandóan menni szeretne. Ha vele mennél, azért éreznéd rosszul magad, mert olyat kell csinálnod, amit nem szeretsz. Ha otthon maradnál, akkor zavarna, hogy kevés időt töltötök együtt, a társad nem foglalkozik veled eleget, esetleg féltékenykednél is.

Nézzük a másik oldalról: ha nem engednéd el otthonról a társadat, akkor úgy érezné, nem bízol benne, fojtogatod a szereteteddel, nem csinálhatja azt, amit szeret. Hiába maradna veled otthon, nem lenne benne köszönet.

Egy jó házasságban fontos, hogy az alapvető értékrendetek hasonló legyen. Ellenkező esetben állandó veszekedésekre, sértődésekre számíthatsz. Ha hozzád hasonló a társad, akkor viszont azt élheted meg, hogy biztonságban vagy, szinte fél szavakból is megértitek egymást, elégedett és bizalomteli a kapcsolatotok.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek olyan párok, akik ellentétes tulajdonságaik ellenére boldogan élnek. Ha rendelkezel kellő toleranciával, ha fontosabb neked annál a másik, hogy a különbségeken fennakadj, tudsz kompromisszumot kötni, akkor működhet a dolog. De figyelmeztetlek, nem lesz egyszerű! Ez állandó munkát és folyamatos elfogadást igényel!

3. Csak az igazit kell megtalálni, aztán megy minden magától

ben az állításban két hiba is van. Egyrészt az igazi nem létezik. Pontosabban bárki lehet az igazi. Ugyanis te teszed azzá. Sok fiatal pont emiatt nem mer elköteleződni: mi van, ha nem az igazival van, találhatna jobbat? Pedig csakis kettőtökön múlik, hogy a lehető legjobbat hozzátok ki egymásból.

Másrészt egyetlen kapcsolat sem működik magától, tenni kell érte. Az esküvő után sem dőlhetsz hátra, hogy most már révbe értél. Ugye, mindennap szoktál fogat mosni, mosakodni? A lakást is kitakarítod legalább hetente egyszer? Akkor a kapcsolatoddal is törődnöd kell. Ha megtanulod az alapvető dolgokat, amitől egy házasság működik, és rendszeresen alkalmazod is azokat, akkor jól fogod érezni magad a kapcsolatodban.

4. A jó kapcsolatban nincsenek veszekedések

Mutass nekem olyan párt, akik soha nem veszekednek és bebizonyítom, hogy valami nem stimmel velük. Minden párkapcsolatban normális, ha időnként nem ugyanazt gondoljátok, nem ugyanaz a véleményetek.

Egyáltalán nem baj, ha időnként veszekedtek vagy vitatkoztok. Sokkal jobb, mint ha a szőnyeg alá sepernétek a problémáitokat. John Gottman amerikai pszichológus kutatása is alátámasztja, hogy azokban a házasságokban, ahol kimondják a gondjaikat, felvállalják a konfliktusokat, sokkal kevesebb a válás, mint a konfliktuskerülő pároknál.

Nem az a lényeg tehát, hogy ne veszekedjetek, hanem az, hogy hogyan csináljátok. Például ne próbáljátok meg akkor rendezni a vitás kérdéseket, amikor nagyon mérgesek vagytok. Előbb higgadjatok le! Olyan megoldást keressetek, amelyik mindkettőtöknek megfelel. Az se jó, ha a békesség kedvéért inkább engedsz, mert idővel egyre jobban el fogsz távolodni a társadtól.

5. Majd én megváltoztatom!

Sokan így indulnak neki a házasságnak, aztán nagyot csalódnak. Ami most zavar a kedvesedben, az később még jobban fog. Amin most még csak bosszankodsz, később az lehet a legfőbb válóok. Persze, sokat csiszolódhattok egy kapcsolatban, de az alapvető jellemvonásaitok nem változnak.

Két választási lehetőséged van: ha van(nak) a kedvesednek olyan tulajdonsága(i), ami(ke)t már most nehezen viselsz (például sosem pakol maga után össze), akkor jobb, ha elgondolkodsz rajta, hogy érdemes-e hozzámenned? Ha viszont úgy érzed, hogy annyira szereted a másikat, hogy képes leszel hosszú távon elviselni a számodra kellemetlen tulajdonságát/viselkedését, akkor élhettek boldogan. A kulcs az elfogadás. Ha úgy tekintesz erre a tulajdonságra, mint a hozott csomag részére, nem bosszankodsz rajta és nem veted állandóan a másik szemére.

Persze, ötnél sokkal több házassággal kapcsolatos tévhit él az emberekben. A „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” csak a mesében megy magától. Szívügyem, hogy megtanítsam a fiataloknak, mitől működik jól egy párkapcsolat, azért, hogy ti ne az elváltak számát gyarapítsátok. Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek a sikeres, boldog párkapcsolat kialakításában, vegyél részt a Mr. és Mrs. tréningemen, akár személyesen, akár online formában!

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek!

Párkapcsolati tanácsok 1.rész: Problémák az esküvőszervezés közben

Esküvőre készülsz és azt sem tudod, hol áll a fejed? A felgyülemlett stresszt általában a kedveseden vezeted le? Gyakran összekaptok[...]

Párkapcsolati tanácsok 2.rész: 5 tévhit, amivel ne vágj bele a házasságba

Tudod, hogy milyen egy jó párkapcsolat, házasság? Tanultál erről az iskolában? Elmagyarázták vagy megmutatták a szüleid? Szerencsés vagy, ha a[...]

Párkapcsolati tanácsok 3.rész: 7 dolog, amit tudnod kell házasság előtt

7 dolog, amit feltétlenül tudnod kell, mielőtt megházasodsz! Amikor szerelmes leszel, felveszed a rózsaszín szemüveget. Kedvesednek csak a jó oldalát[...]

Párkapcsolati tanácsok 4.rész: Mitől működik a házasság?

Mitől működik a házasság? Egy biztos, magától semmiképp. Ha nem teszel mindennap a kapcsolatodért, ne számíts hosszú, boldog házasságra. De[...]

Párkapcsolati tanácsok 5.rész: Mitől megy tönkre a házasság?

Mitől megy tönkre a házasság? Nemrégiben nagy port kavart Schobert Norbi kinyilatkoztatása a nők túlsúlyával, szülés utáni elhízásával kapcsolatban. Minden[...]

Blogunk is számtalan hasznos tartalommal vár!

Fenntartható esküvő: Ezzel a 7 tippel zseniális lesz a végeredmény

Az esküvő megszervezése izgalmas és örömteli feladat, azonban jelentős hatással lehet a környezetre. Egyre többen döntenek úgy, hogy fenntartható esküvőt[...]

Polgári esküvő két tanúval: Előnyök, hátrányok és alternatívák

A házasságkötés minden pár életében fontos és emlékezetes pillanat. Az esküvők sokféle formában és stílusban valósulhatnak meg, attól függően, hogy[...]

A házasságkötés menete: Út a boldogító igentől a nászútig

A házasságkötés egy örömteli esemény, amely két ember elköteleződését ünnepli egymás iránt. A nagy nap azonban nem csak a romantikus[...]

Esküvő tóparton? Mutatjuk, mire figyelj, hogy ne ússzon el a Nagy Nap!

A lehető legromantikusabb helyet keresed a nagy napra? Kifejezetten természetközeli helyszínre vágysz? Akkor a tóparti esküvő gondolata minden bizonnyal közel[...]

Két tanús polgári esküvő: Romantikus, meghitt és egyszerű

A házasságkötés egy varázslatos pillanat a szerelmespárok életében, tele izgalommal, örömmel és romantikával. A hagyományos nagy hacacáré helyett sokan választják[...]

Így válaszd ki a tökéletes magassarkút az esküvődre!

Az esküvőszervezés során minden részletnek tökéletesnek kell lennie, így a menyasszonyi cipő kiválasztása sem lehet kivétel. Ez a kis cipő[...]

5 hiba, amit a menyasszonyok mindig elkövetnek

Minden menyasszony, aki akár csak egy órát is eltöltött már az esküvőjének szervezésével, tudja, hogy a nagy nap megtervezése igen[...]

Hogyan találjuk meg a tökéletes esküvői cipőt? Gyakorlati útmutató

Az esküvői cipő minden menyasszony és vőlegény öltözékének szerves részét képezi. Bár a hölgyek esetben legtöbbször a ruha alatt rejtőzködnek,[...]

Esküvőszervezés stresszmentesen: Így ne bolondulj meg!

Az esküvőszervezés izgalmas és emlékezetes időszak lehet az életedben, de sajnos gyakran együtt jár vele a hatalmas stressz is. A[...]

10 esküvői ruhavásárlási illemszabály, amit minden menyasszonynak tudnia kell

Az esküvőszervezési folyamatnak az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része az esküvői ruha megtalálása. A legjobb tervezők által készített részletgazdag darabok[...]

Tökéletes választás az örök szerelem megpecsételéséhez: Mesterséges gyémánt jegygyűrűk az ARTIDIA-tól

Számos hiedelem él az emberek tudatában a mesterséges és természetes gyémántokkal kapcsolatban, ami nemcsak az áruk, hanem a tartósságuk szempontjából[...]

Egy fénykép többet mond ezer szónál! A Gofoto-val örök emlék lesz az esküvői fotózás!

Az esküvői fotózás hihetetlen élmény, hát még az elkészült képek. A képek, melyek történetet mesélnek el; egy szerelem, egy esküvő,[...]

Hogyan illesztheted az alakodhoz a férfi esküvői nadrág szabását?

A férfi esküvői ruhatárából nem hiányozhat a jól illeszkedő öltönyön és az elegáns, minőségi cipőkön kívül az alkalomhoz illő esküvői[...]

Esküvői csokor kiválasztása lépésről lépésre

A szépség a részletekben rejlik, és a menyasszonyi csokor egy olyan esküvői részlet, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Bármilyen egyszerűnek is[...]

Budapesten kötötték a legtöbb házasságot 2022-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Budapesten kötötték a legtöbb házasságot a tavalyi évben. Összesen 10.420 esküvő történt. Budapestet[...]

Szükséges rossz vagy biztonsági háló a házassági szerződés?

Bár az esküvőszervezés időszakában, mikor úszik az ember a szerelem rózsaszín tengerében, a legvadabb rémálmainkban sem merül fel a válás[...]

Milyen a tökéletes lánykérő gyűrű? Erre figyelj az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor!

Az eljegyzési gyűrű megvásárlása egy férfi életének egyik legfontosabb pillanata. Azonban a döntést megelőzi az agyalással és kérdezősködéssel jócskán megtöltött[...]

Elegáns férfi öltözet esküvőre – Figyelj a hózentróger viselés szabályaira!

Mi a közös Šurdában, Zsákos Bilbóban, a Keresztapában és Larry Kingben? Kedvenc kiegészítőjük a hózentróger! Te próbáltad már? A sokadik[...]

Ezért lesz a te gyűrűd az esküvőtök sztárja!

Nem kell húszkarátos gyémántot viselned azért, hogy felfigyeljenek a gyűrűdre a vendégek. Az esküvő napján szinte mindenki a menyasszonyt figyeli.[...]

Jó shape-ben az esküvődön

Szeretnéd a legjobb formádat hozni a nagy napon? Vagy még az eljegyzés előtt álltok és azzal szeretnél jó benyomást kelteni[...]

Esküvő a szabadban: Nagyszerű tippek és mesés ötletek

Egy esküvő a szabadban – a legtöbb ifjú pár számára biztosan a legszebb álom. De melyek azok a lehetőségek, amelyek[...]

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő”

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő” A szabadtéri esküvők mindig is népszerűek voltak, de az otthon, a saját kertben tartott[...]

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek Vidák Annamária vagyok, a Hani Design megálmodója. 2015 óta készítek Fotó Díszkönyveket, 2019[...]

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék a szülőknek

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék az örömszülőknek Valami igazán kreatív szülőköszöntő ajándékkal szeretnétek meglepni szüleiteket a Nagy Napon? Azon gondolkoztok,[...]

A legnépszerűbb esküvői kellékek egyike: a chiavari szék

Magyarországon a legnépszerűbb esküvői kellékek közé tartoznak a chiavari székek Elegáns, könnyű, stabil, megfizethető – ezek a tulajdonságok egyaránt illenek[...]

5/5 - (484 szavazat)