Szeretnél egy elhivatott esküvői sminkest, aki a Te igényeidet és adottságaidat veszi figyelembe és nem 5 réteg vakolatot ken rád?
Akkor bátran keresd Batta Andrea esküvői sminkest!
A napokban Batta Andival beszélgettem, aki nem csak az esküvői sminkek készülésének színfalai mögé engedett betekintést, hanem számos kérdésemre is válaszolt. Tarts velünk ebben a bemutatkozó bejegyzésben, ismerd meg Andit és hasznos tanácsait, hogy az esküvői sminkes kiválasztása ne fejtörés, hanem élmény legyen!
Andi hosszú évek óta dolgozik a különböző rendezvények és esküvők világában és immár két éve foglalkozik hivatásszerűen esküvői és alkalmi sminkek készítésével is, hogy ne csak szervezési tehetségével, hanem keze munkájával is hozzá járulhasson a Menyasszonyok boldogságához, a Hölgyek magabiztosságához.
Andi nem véletlenül választotta az esküvői sminkes hivatást, hiszen odaadása és lelkesedése a szakma iránt már igen fiatal kora óta megvan, így szinte azt mondhatnánk: erre a szakmára született.
Mitől lesz egy esküvői sminkes igazán elhivatott?
Attól a buzgalomtól és örömtől, ami Andin is látszik, mikor dolgozik. Számomra mindig nagy öröm őt munka közben látni, azt, ahogyan átszellemül sminkelés közben, és a vendégeket is, hiszen sugárzik róluk, hogy komfortosan érzik magukat Andi kezei között. A végeredmény és a végső mosoly pedig mindent elárul, mikor a hölgyek megpillantják magukat a tükörben.
Természetesen a buzgalom még nem lehet elég egy profi esküvői sminkhez! Ha igazán tökéletes és tartós végeredményt olyan minőségi és profi termékekkel kell dolgozni, amilyenekkel Andi is teszi.
Andi mindig ügyel, hogy vendégeinél csak professzionális termékeket használjon, mint például a Kryolan, Paris-Berlin, Chanel vagy éppen az Estéé Lauder.
Emellett pedig a természetes és nem állatokon kikísérletezett kozmetikumokban is hisz, így egyre több olyan termékkel dolgozik, mely az állatvédő és natúr kozmetikumokat használó vendégeknek is tökéletesek.
Hogyan válassz esküvői sminkest?
Azért, hogy könnyebb dolgod legyen az esküvői sminkes kiválasztásában Andi szívesen készít próbasminket is. Ez nem csak azért jó lehetőség, mert így el tudod dönteni, Andit szeretnéd-e felkérni az esküvőre is, hanem azért is, mert a próbasminkelés alkalmával 2-3 smink is elkészül, így több variációban is tesztelheted a sminkes tudását. Nem utolsó sorban pedig Andinak is kiváló alkalom arra, hogy megismerje az arcodat, az előnyeidet, a bőröd tónusát. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában lehet a leginkább olyan sminket készíteni, mely nem csak szép, hanem tartós és kiemeli természetes szépségedet is.
A próbasminken kívül Andi fontosnak tartja azt is, hogy minden smink természetes hatást keltsen, ne legyen az a rémisztő vakolat-hatás, hiszen az nem csak előnytelen, de viselni is kényelmetlen. Emellett arra is figyel, hogy a bőröd tónusához, az arcod formájához és a stílusodhoz is passzoljon a smink, mert kevés rosszabb dolog van, mint olyan sminket viselni – pláne az esküvődön – amitől legszívesebben elsírnád magad.
Mikor bízd meg az esküvői sminkest?
Van menyasszony, aki már egy évvel korábban is megkeresi Andit, hogy biztosan szabad legyen az esküvő napján, de Andi szerint az a biztos, ha 4-5 hónappal korábban felveszitek egymással a kapcsolatot.
Plusz jótanács, hogy ha még biztosabb szeretnél benne lenni, hogy a sminked szuper legyen, akkor még időben keress fel egy kozmetikust és vegyél részt egy komplett arctisztításon, mert igazán jól, akkor fogod érezni magad a sminkeddel, ha az tisztított, kozmetikus által ápolt bőrre kerül majd.
Esküvői smink készítése az esküvő helyszínén
Az esküvői smink készítése bizalmi feladat, ezt Andi is tudja. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a szolgáltatásai tartalmazzák azt a lehetőséget, hogy akár Budapesten, akár vidéken tartjátok az esküvőt, ő örömmel megy ki a helyszínre és a készülődés helyszínén sminkeli a Menyasszonyt.
Sőt, mivel minden Hölgy szeretne a lehető legjobban kinézni egy ilyen fontos eseményen, Andival az Örömanyák és a koszorúslányok sminkjét is megoldhatjátok, hiszen az ő sminkjeiket is szívesen elkészíti. Kicsit talán hihetetlennek tűnhet, de Anditól még az Urak – vőlegények, tanúk – is szoktak esküvői sminket kérni, mert bizony a férfiak is szeretik a legjobb formájukat hozni az esküvőn.
Ha még keresed a megfelelő esküvői sminkest, bátran keresd fel Andit Budapesten, elérhetőségeit pedig ide kattintva megtalálod!