Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek

Vidák Annamária vagyok, a Hani Design megálmodója. 2015 óta készítek Fotó Díszkönyveket, 2019 óta pedig esküvői meghívókat, ültető- és menükártyákat, és egyéb kiegészítőket.

A Hani Design számomra elsődlegesen hobbi, éppen ezért, nem is munkaként gondolok rá, hanem kreativitásom kiteljesedéseként. Spontán alakult a kezdet mind a díszkönyv, mind a meghívó készítés tekintetében, így mindkettőnek saját története van…

Így kezdődött…

Egy kolléganőm búcsúztatójára készítettem az első fotó díszkönyvemet 2015-ben, aminek olyan sikere volt a munkatársaim körében, hogy hamarosan egy újabb, majd megint egy másik díszkönyv készítésére kértek fel.

Azóta  már sok-sok díszkönyvet készítettem, és mindig viszek bele valami újat, valami mást, ami még szebbé, még különlegesebbé teszi  a munkát.

Majd 2019-ben vásároltam egy vágó-domborító gépet, amelynek segítségével a díszkönyveknek egy egészen új stílust tudtam adni.

Már nem csak szépek voltak és egyediek, hanem igazán különlegesekké váltak a 3D technikának köszönhetően.

Új hobbimat ismerőseimmel is megosztottam, így nem is olyan sokára jött az első felkérés, ballagási emléklapok készítésére.

Nagyon izgatott voltam, nagyszerűen ki tudtam teljesedni a tervezés, ötletelés során, így a végeredmény igazán elvarázsolt mindnyájunkat.

Nem is volt kérdés, hogy tovább fejlesztem a technikát, és esküvői meghívókat kezdtem tervezni. Majd ahogy érkeztek a megrendelések, mindig más, újabb tervekkel kezdtem dolgozni, és a végeredmény máig örömmel, és elégedettséggel tölt el engem is, és a megrendelőimet is.

A Hani Design most…

Munkáimat egytől-egyig én tervezem és készítem el, minden darabot egyenként, saját kezűleg. A vágás, csipkézés, és domborítás is manuálisan történik.

Ez nem csak azt jelenti, hogy minden egyes darabot kézbe veszek, hanem azt is, hogy az elkészült munka garantáltan minőségi.

Kiemelt hangsúlyt fektetek a felhasznált alapanyagok minőségére! Prémium minőségű Ozbony, és egyéb kreatív kartonnal (rives design, rives laid, crush, popset, curious dolgozom, a megfelelő borítékkal társítva. Ugyanígy a szalagok, strasszok, és egyéb kiegészítőket illetően. A díszkönyvek minőségi és tartós finn falemez alapra készülnek.

A meghívókhoz használt motívumok ellenőrzött png formátumok, vagy azok felhasználásával készült, saját grafikáim.

Vallom, hogy az élet minden területén hasznos a rugalmas és gördülékeny kommunikáció, ami ebben a munkában kiemelten fontos. A megrendelőimmel való folyamatos kapcsolattartás az alapja annak, hogy elképzeléseik megvalósíthatók legyenek. Ezért az alábbiakban, bemutatom a közös munka lépéseit.

Megrendelés menete:

1. Felvesszük a kapcsolatot a megadott elérhetőségek valamelyikén.

2. Megbeszéljük, mi az elképzelésed, azaz:

  • milyen árfekvésben gondolkozzunk,
  • milyen típusú meghívót, egyéb kiegészítőt szeretnél,
  • színvilág, motívum, egyéb igények,
  • szeretnél –e borítékot a meghívóhoz.

3. Elküldöd a szöveget, idézetet, fotót stb. (amit a meghívó, díszkönyv oldalain viszont szeretnél látni).

4. Elküldöm az árajánlatot.

5. Elkészítem a grafikát, amit elküldök neked megtekintésre.

6. Egyeztetést követően, készítek egy fizikai mintát, amelyet fotózva, kép formátumban elküldök végső megtekintésre.

7. Fizetés (A termék a megrendelő által megadott személyes adatokat tartalmaz, ezért a mintadarabot leszámítva, elkészítésére kizárólag fizetést követően, a végső egyeztetés után kerül sor!)

Kiegészítő információk:

  • A meghívóhoz boríték is rendelhető. A boríték árát a meghívó ára nem tartalmazza!
  • Tervezési és nyomtatási díj nem kerül felszámításra!
  • A minimálisan rendelhető termékek száma nem korlátozott!
  • Postázás esetén a Magyar Posta Zrt 2020.07.01.-jétől – jelenleg is – érvényes ára: 2kg-ig csomagfeladás díja 1730HUF. Természetesen, ettől eltérő postázási módra is van lehetőség.
  • Személyes átvételt Budapesten, a Keleti pályaudvar környékén tudom biztosítani.
  • Postázás esetén feltétlenül vedd figyelembe az azzal járó plusz időt!
  • Ne felejtsd el megírni a postázási, illetve, amennyiben eltér, a számlázási nevet és címet sem!
  • 2020.01.01-jétől elektronikus számla kiállítási rendszer működik, ezért a megrendelő adatai (név, cím) mellett, email címének megadása kiemelten fontos!

Minden új dizájn ötletre nyitott vagyok, és legjobb tudásom szerint, igyekszem megvalósítani!

Az alábbi elérhetőségen tudod felvenni velem a kapcsolatot:

  1. Telefonon: +36305326602
  2. E-mailen: hanidesigneskuvo@gmail.com
  3. Facebookon: https://www.facebook.com/MadebyHaniDesign
  4. Weboldalamon: meghivom.hu (weboldalam jelenleg fejlesztés alatt áll, de az alapinformációk már megtalálhatók rajta, illetve az oldalról tovább lehet navigálni az ideiglenes oldalamra)
  5. Google kereső: Hani Design Egyedi Esküvői Meghívók és Fotó Díszkönyvek

Meghívóim:

Blogunk számtalan hasznos tartalommal vár!

Szavazz erre a cikkre