Álomesküvőre álomékszer? Bemutatjuk a sujtás esküvői ékszereket!

Szeretnél egy, a ruhádhoz és az egyéniségedhez is passzoló egyedi ékszert, mely nagyszerűen feldobja megjelenésedet a nagy napon? Ha szereted a kézműves alkotásokat, akkor az Emily Soutache sujtás esküvői ékszerek kollekciói pont neked készülnek. Válassz magadnak te is egyet életed legfontosabb napjára!

Ki áll az Emily Soutache mögött?

Rigó Emese számára a kézműves alkotás már gyermek korában élete elengedhetetlen részévé vált. Mindig is vonzották a textil-alapú technikák, ezért a sujtás ékszerekkel való találkozás szerelem volt első látásra.

Ez volt az a tevékenység, amelyet kismamaként tanult ki, és kezdett el vele foglalkozni. Már a legelején foglalkoztatta a gondolat, hogy erre a tevékenységre akár vállalkozás is épülhetne, hiszen annyira élvezi az alkotás folyamatát.

A technika alapjait egy szakmai workshopon sajátította el, a további fortélyokat autodidakta módon tanulta, hiszen érezte kezében a technikát. Mára több ezer munkaórát töltött el alkotással, így több száz ékszer került ki a kezei közül.

Munkájában az alkotást szereti a legjobban. Mára ihletet is saját munkáinak újragondolásából merít, de az is előfordul, hogy egy-egy különleges mintát álmában lát meg. Ilyenkor rögtön papírra veti, hogy egyetlen részlet se vesszen el.

Mi az a sujtás ékszer és milyen alkalmakra illik?

Emese tapasztalatai azt mutatják, hogy a sujtás ékszerek egyre népszerűbbek, bár hétköznapi viselésük még nem igazán elterjedt hazánkban. Mivel egy igen díszes és különleges technikáról van szó, talán sokan érzik úgy, hogy munkába, hétköznapokra, otthoni viseletre túl sok, túl elegáns.

Emese célja az is, hogy ezt az önmagában igen elegáns és kifinomult technikát becsempéssze a hétköznapjainkba. Ez az oka annak, hogy olyan kollekciókat is tervez, melyek darabjait bátran felvehetjük munkába, baráti összejövetelekre vagy akár egy kirándulásra is. Ilyenek például az apróbb, monokróm fülbevalók, melyek mára slágertermékké nőtték ki magukat.

Az ékszerek alapját a sujtás zsinór adja, melyek minőségben, árban és összetételben is különböznek egymástól. Emese tapasztalatai szerint az olasz zsinór a legjobb minőségű a piacon, ezért, ha csak teheti, ezt használja alkotásai elkészítéséhez.

A sujtás zsinór mellett az ékszerekhez felhasznált gyöngyök, lencsék tárháza szinte kimeríthetetlen, ezért készülhetnek olyan különleges és gyönyörű ékszerek, melyeket az Emily Soutache webshopjában is megtalálsz.

Sujtás esküvői ékszerek

Mivel a sujtás technika önmagában meglehetősen elegáns és kifinomult, ezért ezek az ékszerek nagyszerűen illeszkednek a nagy nap különlegességéhez. Menyasszonyként biztosan te is egyetértesz azzal, hogy életed legfontosabb napján egy igazán rendkívüli ékszert viselj, ami még a saját stílusodhoz is passzol.

A sujtás ékszer azért is nagyszerű választás az esküvődre, mert a sujtás zsinór tökéletesen passzol a menyasszonyi ruhádhoz. Az ékszerekbe építhető Swarovski kristályoknak, porcelán lencséknek, illetve Shibori selyemnek köszönhetően pedig elkészíthető a tökéletes darab a nagy napra. Az, hogy a végeredmény mennyire legyen csillogó vagy épp visszafogott, az kizárólag rajtad múlik, hiszen ezekkel az alapanyagokkal szinte bármi kivitelezhető.

Menyasszonyként készíttethetsz sujtás ékszert a szertartásra vagy akár a menyecskeruhához is. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg el az esküvőn megforduló többi hölgyről sem.

Az örömanyák és a koszorúslányok megjelenését is igazán különlegessé tehetitek egy-egy sujtás ékszerrel. Az örömanyák biztosan örülnek majd egy nyaklánc-karkötő szettnek, míg a kis koszorúslánykák hajában gyönyörűen áll majd egy finom, szolidan díszített csat vagy hajfésű.

Mivel Emese nem a halogatás híve, és ha ékszerkészítésről van szó, ez különösen igaz, szeret hamar nekiállni egy-egy rendelés megvalósításának. Ezért elég, ha az esküvő előtt egy hónappal rendelsz tőle egy ékszercsodát, és még így is jó eséllyel előbb készhez kapod a posta segítségével. Így nem kell azon aggódnod, hogy az utolsó pillanatokban érkezik meg a menyasszonyi szetted.

Emese azért választja a posta futárszolgálatát, mert az eddigi tapasztalatai alapján minden csomagja – még a külföldre küldöttek is – 2-3 napon belül épségben megérkeztek a megrendelőhöz. Emese ugyanakkor rugalmasan kezeli a szállítás kérdését, ezért, ha másik szolgáltatóhoz ragaszkodsz, ez is megoldható.

Fémérzékeny vagy? Az Emily Soutache erre is tud megoldást

Mivel az ékszerekhez használt alapanyagok fémmentesek és minden ékszer hátát bőrrel vagy műbőrrel fedi be Emese, ezért egyetlen alapanyag sem érintkezik közvetlenül a bőröddel. Az akasztókat és kapcsokat – a fémérzékenyek örömére – pedig 2019 őszén felváltották a nemesacél szerelékek.

Igaz, hogy a régebben készült szettek még nem ezekkel készültek, de ha egy-egy korábbi kollekcióra esik a választásod, postázás előtt Emese ezeknek az akasztóit is átcseréli nemesacélra. Így garantáltan nem kell allergiás tünetekre számítanod az ékszerek viselése esetén.

Miben más az Emily Soutache?

Egyedi ékszerek tervezése esetén sem kell extra költségekkel szembesülnöd, hiszen az Emily Soutache-nál nincs ilyen. Miért fizetnél felárat csak azért, mert az éppen aktuális kínálatban nem találsz az ízlésednek tökéletesen megfelelő színvilágot vagy formákat? Ez a fajta gondolkodás ritkaságszámba megy a kézműves vállalkozók körében, de a vásárlói elégedettség Emese számára minden más elvet felülír.

Igaz, hogy egy újonnan tervezett egyedi ékszer kivitelezése több időbe telik, de Emese ezt az időt ajándékba adja minden megrendelője számára.

Ez az Emily Soutache nászajándéka számodra, ha az esküvődre szeretnél egyedi ékszert. Emese tudja, hogy a menyasszonyok általában szívesebben viselnek kifejezetten az ő számukra készült darabokat. Ez érthető, hiszen ez a te nagy napod, ami egyszeri és megismételhetetlen.

Ha nincs határozott elképzelésed az esküvői ékszereid tekintetében, akkor bátran válogathatsz az Emily Soutache esküvői kollekciójából. Ha valamelyik megtetszik, de mégsem érzed teljesen tökéletesnek, akkor a te szetted az általad kért módosításokkal fog elkészülni.

Milyen árakra számíthatsz az Emily Soutache-nél?

Az árak igen változatosak, hiszen egyedi tervezésű kézműves ékszerekről van szó. Egy-egy ékszer ára egyrészt függ a ráfordított munkaóráktól, amely még a legkisebb darabok esetében is másfél óra, hiszen aprólékos és precíz munkára van szükség. Éppen ezért a nagyobb, aprólékos gonddal elkészített ékszerek akár 20 munkaórát is igénybe vehetnek.

Az ár függ a felhasznált alapanyagoktól is, melyeknek a beszerzési ára akkor is nagy különbséget mutat, ha látszólag csak színben különböznek egymástól. Emese azonban mindent egybevetve, olyan árakat szabott, amelyek a megrendelők számára is reálisak és megfizethetők.

Az általa készített ékszerkreációk éppen ezért 4000 forinttól 35.000 forintig terjednek.

Ne feledd, hogy itt egyedi, kézzel készült ékszercsodákról van szó, melyek nem futószalagon készülnek a tömegeknek, hanem kifejezetten a te számodra. Ráadásul mindegyik egy örök darab az ékszeresládikádban.

A jövőbe nézve…

Az Emily Soutache sikere leginkább abban rejlik, hogy Emese mindig törekszik a megújulásra. Ez a kreatív alkotók ismérve, hiszen a kreativitás sosem tűri a stagnálást, az egyhelyben toporgást. Ezért bővül Emese repertoárja folyamatosan újabb és újabb technikákkal, melyek munkáiban is visszaköszönnek.

Tavaly az ásványok kaptak nagyobb hangsúlyt a kínálatban, melynek gyümölcse a szintén karácsonyra időzített Ambrózia kollekció volt, melyet a Ju’line ékszermárka tulajdonosával, alkotójával közösen álmodtak meg. A 2020-as évben is készül újdonsággal, mely ez esetben egy új technika bevonását jelenti, de erről még nem árulunk el többet.

A mára már meglehetősen gazdag kínálat eddig a visszafogott elegancia híveinek kedvezett, azonban a fiatalok vágynak a színesebb, feltűnőbb, nagyobb, extravagánsabb darabokra, ezért a jövőben az ő igényeiknek is kedvez az Emily Soutache.

Az egyik legnagyobb kihívás, hogy a megrendelők a kézműves termékeket ne csupán fotókon láthassák, hanem élőben is megnézhessék, felpróbálhassák ezeket a különleges darabokat. Ezért találkozhatsz az Emily Soutache darabjaival kézműves vásárokon is. Ezen kívül Emese nagy álma, hogy egy fix helyen is bemutathassa kollekcióit jövendőbeli megrendelői számára. Mivel az álmot nem csak álmodni kell, Emese keményen dolgozik azért, hogy mindez valóra váljon.

Minden menyasszony, így biztosan te is, álmai esküvőjét szeretné megvalósítani. Mi más illene az álomesküvődhöz, mint egy nagy gonddal, precizitással és rengeteg kreativitással tervezett és elkészített álomékszer?

Emese sujtás ékszerei pont ilyenek. Ha nem hiszed, járj utána és látogass el az Emily Soutache webshopjába.

Blogunk számtalan hasznos tartalommal vár!

Így válaszd ki a tökéletes magassarkút az esküvődre!

Az esküvőszervezés során minden részletnek tökéletesnek kell lennie, így a menyasszonyi cipő kiválasztása sem lehet kivétel. Ez a kis cipő[...]

5 hiba, amit a menyasszonyok mindig elkövetnek

Minden menyasszony, aki akár csak egy órát is eltöltött már az esküvőjének szervezésével, tudja, hogy a nagy nap megtervezése igen[...]

Hogyan találjuk meg a tökéletes esküvői cipőt? Gyakorlati útmutató

Az esküvői cipő minden menyasszony és vőlegény öltözékének szerves részét képezi. Bár a hölgyek esetben legtöbbször a ruha alatt rejtőzködnek,[...]

Esküvőszervezés stresszmentesen: Így ne bolondulj meg!

Az esküvőszervezés izgalmas és emlékezetes időszak lehet az életedben, de sajnos gyakran együtt jár vele a hatalmas stressz is. A[...]

10 esküvői ruhavásárlási illemszabály, amit minden menyasszonynak tudnia kell

Az esküvőszervezési folyamatnak az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része az esküvői ruha megtalálása. A legjobb tervezők által készített részletgazdag darabok[...]

Tökéletes választás az örök szerelem megpecsételéséhez: Mesterséges gyémánt jegygyűrűk az ARTIDIA-tól

Számos hiedelem él az emberek tudatában a mesterséges és természetes gyémántokkal kapcsolatban, ami nemcsak az áruk, hanem a tartósságuk szempontjából[...]

Egy fénykép többet mond ezer szónál! A Gofoto-val örök emlék lesz az esküvői fotózás!

Az esküvői fotózás hihetetlen élmény, hát még az elkészült képek. A képek, melyek történetet mesélnek el; egy szerelem, egy esküvő,[...]

Hogyan illesztheted az alakodhoz a férfi esküvői nadrág szabását?

A férfi esküvői ruhatárából nem hiányozhat a jól illeszkedő öltönyön és az elegáns, minőségi cipőkön kívül az alkalomhoz illő esküvői[...]

Esküvői csokor kiválasztása lépésről lépésre

A szépség a részletekben rejlik, és a menyasszonyi csokor egy olyan esküvői részlet, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Bármilyen egyszerűnek is[...]

Budapesten kötötték a legtöbb házasságot 2022-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Budapesten kötötték a legtöbb házasságot a tavalyi évben. Összesen 10.420 esküvő történt. Budapestet[...]

Szükséges rossz vagy biztonsági háló a házassági szerződés?

Bár az esküvőszervezés időszakában, mikor úszik az ember a szerelem rózsaszín tengerében, a legvadabb rémálmainkban sem merül fel a válás[...]

Milyen a tökéletes lánykérő gyűrű? Erre figyelj az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor!

Az eljegyzési gyűrű megvásárlása egy férfi életének egyik legfontosabb pillanata. Azonban a döntést megelőzi az agyalással és kérdezősködéssel jócskán megtöltött[...]

Elegáns férfi öltözet esküvőre – Figyelj a hózentróger viselés szabályaira!

Mi a közös Šurdában, Zsákos Bilbóban, a Keresztapában és Larry Kingben? Kedvenc kiegészítőjük a hózentróger! Te próbáltad már? A sokadik[...]

Ezért lesz a te gyűrűd az esküvőtök sztárja!

Nem kell húszkarátos gyémántot viselned azért, hogy felfigyeljenek a gyűrűdre a vendégek. Az esküvő napján szinte mindenki a menyasszonyt figyeli.[...]

Jó shape-ben az esküvődön

Szeretnéd a legjobb formádat hozni a nagy napon? Vagy még az eljegyzés előtt álltok és azzal szeretnél jó benyomást kelteni[...]

Esküvő a szabadban: Nagyszerű tippek és mesés ötletek

Egy esküvő a szabadban – a legtöbb ifjú pár számára biztosan a legszebb álom. De melyek azok a lehetőségek, amelyek[...]

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő”

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő” A szabadtéri esküvők mindig is népszerűek voltak, de az otthon, a saját kertben tartott[...]

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek Vidák Annamária vagyok, a Hani Design megálmodója. 2015 óta készítek Fotó Díszkönyveket, 2019[...]

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék a szülőknek

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék az örömszülőknek Valami igazán kreatív szülőköszöntő ajándékkal szeretnétek meglepni szüleiteket a Nagy Napon? Azon gondolkoztok,[...]

A legnépszerűbb esküvői kellékek egyike: a chiavari szék

Magyarországon a legnépszerűbb esküvői kellékek közé tartoznak a chiavari székek Elegáns, könnyű, stabil, megfizethető – ezek a tulajdonságok egyaránt illenek[...]

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz!

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz! Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy a lakodalom egyik legfontosabb része a jó[...]

Hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt?

Benned is felmerült a kérdés, hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt? A koronavírus tavaszi, első hulláma rengeteg esküvőnek[...]

Bohókás esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvője

Bohókás, természetközeli esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvőjének története Egy egyszerűbb esküvőt megszervezni is hónapok elfoglaltsága. Mire a megfelelő[...]

Esküvői virágdekoráció: mit, hogyan, mennyiért?

Tudj meg mindent az esküvői virágdekorációról! Szeretnél egy igazán személyes, nem csak a helyszínhez, hanem a személyiségetekhez is passzoló virágdekorációt[...]

A csodálatos Emily Soutache: sujtás esküvői ékszerek

Álomesküvőre álomékszer? Bemutatjuk a sujtás esküvői ékszereket! Szeretnél egy, a ruhádhoz és az egyéniségedhez is passzoló egyedi ékszert, mely nagyszerűen[...]

5/5 - (357 szavazat)