Soha nem felejtem el eddigi életem legszebb napját 2018.01.12. Megkérte a kezemet életem szerelme. És azt hiszem nem korai ezt kijelenteni, hiszen 16 éves korom óta kimondhatatlanul szeretem őt. Ő volt életem első szerelme és mindig ő is marad????.
Kislányként én is ( mint minden lány )a szőke hercegről álmodtam, aki majd eljön értem fehér lovon és boldogan élünk míg meg nem…Azonban ahogy idősödtem nem vágytam másra csak egy olyan egyszerű emberre, mint amilyen én vagyok, aki tiszta szìvből szeret és én vagyok a mindene. Amikor megláttam őt még nem tudtam hogy egyszer a felesége leszek …de ő már igen ❤.
Tiltottak minket egymástól a szüleim…De amikor már szerintük megérettem a párkapcsolatra megengedték, hogy együtt járjunk. Nem is tétováztunk hiszen a legutóbbi találkozásunk óta 2,5 év telet el ..???? De szentül hittük, hogy szerelmünk töretlen. Egy fél év után mikor a kapcsolatunk már biztos alapokon állt nem bírta tovább ..Egy éjszaka váratlanul becsengetett…mikor ajtót nyitottam és megláttam őt kezében egy hatalmas plüss macival és egy csokor rózsával a testem remegni kezdett, a szívem egyre gyorsabban vert ..az járt a fejemben ” talán ez az a pillanat ?? Amiről kislánykorom óta álmodom?? Tényleg ez lenne az? ” és igen akkor megtörtént .
Letérdelt elém és elkezdte : El szeretném mondani, hogy szeretlek Téged, eszemben vagy, bárhová is nézek.Szeretnék a szemedbe mélyen belenézni, és elmondani neked, nélküled nem érdemes élni. Emlékszel mikor azt kérdezted tőlem hogy mennyire szeretlek annyira hogyha arra kerülne a sor az életemet adnám érted.” – nagy levegőt vett – miközben körülöttünk megállt az élet és a szívem egyre hevesebben vert – feltette a nagy kérdést: MAROSCSÁK MÁRIA HOZZÁM JÖSSZ FELESÉGÜL? Elakadt a szavam a könnyeim hullani kezdtek mint a megáradt patak a testem égett mint a tűz és csak bólintani tudtam de biztos voltam a válaszban .. Abban a percben a világ legboldogabb nőjévé tett engem Balogh István.
Nekem nem kell a világ legdrágább gyűrűje vagy rózsa szirmok az ágyon vagy szerelmes video akitől mindenki szava eláll…nekem csak annyi kell, hogy ő szeressen. Nekem nincs ennél szebb történet a világon.
Köszönöm szépen , hogy ezt másokkal is megoszthatom.[ult_buttons btn_title=”Jelentkezz TE is!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Felkeltem.hu%2Fnyeremenyjatek||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#dd3333″ btn_bg_color_hover=”#dd5858″ icon=”Defaults-heart-o” icon_size=”32″ icon_color=”#ffffff” btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-left-rev” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_size=”5″ btn_shadow_click=”enable” enable_tooltip=”yes” tooltip_text=”Nyerd meg a főnyereményt 400 000 forint értékben!” tooltip_pos=”top” css_adv_btn=”.vc_custom_1548957040764{padding-left: 30px !important;}” btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:26px;tablet:20px;tablet_portrait:15px;mobile_landscape:15px;mobile:13px;”]

Nyeremények esküvői szolgáltatók felajánlásával

Főnyeremény:

  1. Lagzi Gazdi Ceremóniamester: 1 db 50%-os engedmény ceremóniamester szolgáltatásból
  2. Slezák Zsuzsi fotográfus: 1db ingyenes szabadtéri jegyesfotózás
  3. Tortaceremónia: 1 db ingyenes tortaceremónia
  4. Böjthe Tamás(Tomek Retroboy) esküvői DJ: 1 db „extra” csomag „alap” csomag áráért
  5. Bree Virág: 1 db 15%-os kedvezmény teljes esküvői virágdekoráció árából
  6. Elvira Design: 1 db nagy méretű kézzel horgolt csipke esernyő

A főnyeremény értéke:  400.000 Forint

5/5 - (484 szavazat)