Cake Norell – esküvői torta kreatívan

Minden esküvő fénypontja a torta. Ez egy nagyon kényes pont, hiszen biztosan te is szeretnéd, ha nem csak szép, finom is lenne, ráadásul pont olyan, amilyet megálmodtál magadnak. Ha igazán egyedi és kreatív megoldásokra vágysz, akkor a Cake Norellt imádni fogod! Miért? Olvass tovább és megkapod a választ!

Ki áll a Cake Norell mögött?

Ő nem más, mint Hegedűs-Bónyai Szandra, aki a torták és egyéb kreatív sütemények művészi kivitelezésében találta meg önmagát. A „művész” kifejezés cseppet sem túlzás az ő esetében. Elég csak ránézni a fotókra, melyek az általa alkotott tortákról készültek.

Cukrászként 2014-ben végzett ugyan, de pályafutása már korábban elkezdődött. Ismerősök, barátok kérték eleinte, hogy készítsen számukra édességeket. Saját bevallása szerint ő volt a legjobban meglepődve, milyen jól sikerültek, de szeretett volna konkrét szakmai tudásra is szert tenni.

A cukrászatban igazán ki tudja fejezni önmagát, hiszen mindig is érdekelték a kreatív megoldások. A finomságok világában pedig ötvözni tudja az édességek, torták, sütemények iránti rajongását a fantáziadús kivitelezéssel. Saját bevallása szerint megtalálta azt a hivatást, ami szórakoztató és egyben élvezetes is számára.

Így vált a hobbi profi munkává, és nőtte ki magát önálló tevékenységgé, melyet akár családi vállalkozásként is aposztrofálhatunk. Az alma az ő esetében sem esett messze a fájától, mert tehetségét édesanyjától örökölte, aki számos kézzel festett felirat, szöveg, aprólékos dísz kivitelezője. Ez az anya-lánya együttműködés ezen a kreatív területen is kifejezetten példaértékű, és a torták eszmei értékét is növeli.

Munkája során a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy bizonyos cukrászati eljárásoknál csupán egyetlen esély van. Néhány díszítési technikánál nem, vagy csak nagyon nehézkesen lehet javításokat eszközölni. Az ilyen esetek sem ijesztik meg, hanem kellő türelemmel és higgadtsággal kezeli őket. Ez mindig meghozza a várva várt sikert.

Milyen torták készülnek a Cake Norell konyhájában?

Szandra nem csupán esküvőkre, hanem céges és családi eseményekre is készít tortákat és egyéb finomságokat. Eddigi pályafutása alatt minden évben három esküvőre kapott felkérést, mint esküvői cukrász. Ez nem kevés tapasztalatot jelent ezen a területen.

Szandra értékrendje igazán bámulatos, hiszen nem csupán arra figyel, hogy a lehető legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozzon, hanem amit csak lehet, helyi vállalkozóktól szerez be, tovább gazdagítva ezzel alkotásainak eszmei értékét.

A Cake Norell gondol az ételallergiásokra is, ezért a hagyományos összetevőjű torták mellett mentes finomságok is készülnek. Ez elengedhetetlen egy esküvői torta esetében, hiszen bármelyik vendégseregben akadhat ételallergiás vendég, akiknek Szandra ugyancsak szeretne a kedvére tenni.

Elhivatottságát az is tükrözi, hogy hosszasan kísérletezett ezekkel az összetevőkkel, hogy a végeredmény minél kisebb mértékben legyen eltérő a hagyományos alapanyagokkal készült termékektől.

A torták készítésénél inkább a nehezebb, bársonyos krémekkel szeret dolgozni és a hasonlóan hangsúlyos tésztákkal, de ezeket szívesen kombinálja piros bogyós gyümölcsökkel, hogy könnyebbé váljanak.

A Cake Norell esküvői tortái

Az esküvői torták készítését alapos előkészítés és egyeztetés előzi meg, amelyre érdemes időt szánnotok, hogy tényleg a legmegfelelőbb torta készülhessen el számotokra. Az esküvő előtt legalább 3 hónappal érdemes őt felkeresni, de az igazán ideális, ha 6 hónapot szántok a menyasszonyi torta előkészületeire és teljes kivitelezésére.

Ha őket választod, egészen biztosra mehetsz, ami az ízeket illeti, hiszen az egyeztetés során a minitortás kóstolás közben meggyőződhetsz róla, hogy itt a te ízlésednek és ízvilágodnak megfelelő torta fog elkészülni.

A Cake Norell számára teljesen természetes az egyedi igények maradéktalan és kreatív kivitelezése. Ha tortád itt készül, biztos lehetsz benne, hogy az tényleg benneteket és a ti nagy napotokat fogja tükrözni.

A készítőnek saját magának is az az igénye, hogy tökéleteset alkosson, hiszen imád élelmiszerekkel dolgozni és célja az, hogy a vendégsereg megcsodálja az általa alkotott kreációt, felfedezzék benne a személyre szóló részleteket, örömüket leljék a látványban és elfogyasztása során az ízében is. Szandra a tőle telhető maximális szaktudással, a legjobb minőségben készíti el ezt a különleges desszertet, hogy ténylegesen a torta legyen az esküvő legszebb és legodaillőbb kelléke.

A torta mérete, díszítése a ti igényeiteknek megfelelően alakul ki. Szandra kreativitásának köszönhetően akár egy 150 szeletes torta is megvalósítható. Eddig ez az egyéni rekordja. 100 szeletes torták terén is jelentős tapasztalattal rendelkezik, hiszen ezekből is készített már jó néhányat.

Ezek a torták lehetnek emeletesek, de Szandra szívesen gondolkozik különálló, egyenként kisebb torták kompozíciójában is. Ezeket saját maga által, kifejezetten az adott eseményre készíttetett állványokon helyezi el, melyek így tökéletesen illeszkednek az esküvő stílusához és a torta díszítéséhez.

Ez a megoldás izgalmas és szokatlan, ugyanakkor egyben teret ad a kreatív megoldásoknak. Ráadásul praktikus is, hiszen többféle ízben és összetevővel készülhetnek a különféle torták, melyek így szélesebb körű igényeket tudnak kielégíteni. A násznép ízlésének változatossága pedig garantált. Egy ilyen kompozícióban mindenki megtalálja a leginkább szája íze szerint való megoldást.Ha a Cake Norell készíti az esküvői tortádat, a szállítással sem kell bajlódni, hiszen Szandra ezt is megoldja. Sőt, tulajdonképpen ragaszkodik is hozzá, mert így tudja garantálni számotokra, hogy a torta tökéletes állapotban érkezik meg életetek legfontosabb napjára.

Mielőtt átadná kreációját a catering személyzetnek, még elvégzi a végső tökéletesítéseket, hogy az esküvő legfontosabb kelléke valóban tökéletes legyen.

A torta ízét tekintve is lehetnek különleges kívánságaid. Nem kell, hogy a klasszikus ízvilágnál maradj, ha valami igazán rendkívülit szeretnél. Szandra szeret új ízeket maga is megalkotni a már meglévők mellé.

A kreáció stílusa sincs korlátok közé szorítva, mert a Cake Norell bármely stílusban megalkotja a számodra megfelelőt, legyen az elképzelés minimalista stílusú vagy épp aprólékosan dekorált, trendi dizájn.

Szandra imádja a tematikus tortákat, ezért a különböző ünnepekre is szívesen készíti őket. Ha különleges, tematikus esküvőt szeretnél, akkor biztos lehetsz benne, hogy a nagy nap legmeghatározóbb kelléke is tökéletesen beleillik majd az esküvőtök hangulatába, érzés- és látványvilágába.

Ha nyári esküvőt tervezel, még az is lehet, hogy készít számotokra sütifagyit is, melyek igazán látványosak és természetesen finomak. Biztos lehetsz benne, hogy nem csak a gyerekek, de az édesszájú felnőttek is imádni fogják ezt a különleges édességet.

Mindezekből te is láthatod, hogy Szandra igazi művésznő a torták és sütemények világában. Így már nincs más dolgotok, mint kigondolni, milyen stílusú és ízű tortát szeretnétek a nagy napra, mert legyen bármi a kívánság, azt a Cake Norell teljesíti. Ha pedig nincs konkrét elképzelésed, akkor azért keresd őt, mert kreativitása biztosan tud neked olyat ajánlani, amely szebb és finomabb lesz, mint amit akár el tudnál képzelni. Így nyugodtan rábízhatod magad.

Blogunk számtalan hasznos tartalommal vár!

Így válaszd ki a tökéletes magassarkút az esküvődre!

Az esküvőszervezés során minden részletnek tökéletesnek kell lennie, így a menyasszonyi cipő kiválasztása sem lehet kivétel. Ez a kis cipő[...]

5 hiba, amit a menyasszonyok mindig elkövetnek

Minden menyasszony, aki akár csak egy órát is eltöltött már az esküvőjének szervezésével, tudja, hogy a nagy nap megtervezése igen[...]

Hogyan találjuk meg a tökéletes esküvői cipőt? Gyakorlati útmutató

Az esküvői cipő minden menyasszony és vőlegény öltözékének szerves részét képezi. Bár a hölgyek esetben legtöbbször a ruha alatt rejtőzködnek,[...]

Esküvőszervezés stresszmentesen: Így ne bolondulj meg!

Az esküvőszervezés izgalmas és emlékezetes időszak lehet az életedben, de sajnos gyakran együtt jár vele a hatalmas stressz is. A[...]

10 esküvői ruhavásárlási illemszabály, amit minden menyasszonynak tudnia kell

Az esküvőszervezési folyamatnak az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része az esküvői ruha megtalálása. A legjobb tervezők által készített részletgazdag darabok[...]

Tökéletes választás az örök szerelem megpecsételéséhez: Mesterséges gyémánt jegygyűrűk az ARTIDIA-tól

Számos hiedelem él az emberek tudatában a mesterséges és természetes gyémántokkal kapcsolatban, ami nemcsak az áruk, hanem a tartósságuk szempontjából[...]

Egy fénykép többet mond ezer szónál! A Gofoto-val örök emlék lesz az esküvői fotózás!

Az esküvői fotózás hihetetlen élmény, hát még az elkészült képek. A képek, melyek történetet mesélnek el; egy szerelem, egy esküvő,[...]

Hogyan illesztheted az alakodhoz a férfi esküvői nadrág szabását?

A férfi esküvői ruhatárából nem hiányozhat a jól illeszkedő öltönyön és az elegáns, minőségi cipőkön kívül az alkalomhoz illő esküvői[...]

Esküvői csokor kiválasztása lépésről lépésre

A szépség a részletekben rejlik, és a menyasszonyi csokor egy olyan esküvői részlet, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Bármilyen egyszerűnek is[...]

Budapesten kötötték a legtöbb házasságot 2022-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Budapesten kötötték a legtöbb házasságot a tavalyi évben. Összesen 10.420 esküvő történt. Budapestet[...]

Szükséges rossz vagy biztonsági háló a házassági szerződés?

Bár az esküvőszervezés időszakában, mikor úszik az ember a szerelem rózsaszín tengerében, a legvadabb rémálmainkban sem merül fel a válás[...]

Milyen a tökéletes lánykérő gyűrű? Erre figyelj az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor!

Az eljegyzési gyűrű megvásárlása egy férfi életének egyik legfontosabb pillanata. Azonban a döntést megelőzi az agyalással és kérdezősködéssel jócskán megtöltött[...]

Elegáns férfi öltözet esküvőre – Figyelj a hózentróger viselés szabályaira!

Mi a közös Šurdában, Zsákos Bilbóban, a Keresztapában és Larry Kingben? Kedvenc kiegészítőjük a hózentróger! Te próbáltad már? A sokadik[...]

Ezért lesz a te gyűrűd az esküvőtök sztárja!

Nem kell húszkarátos gyémántot viselned azért, hogy felfigyeljenek a gyűrűdre a vendégek. Az esküvő napján szinte mindenki a menyasszonyt figyeli.[...]

Jó shape-ben az esküvődön

Szeretnéd a legjobb formádat hozni a nagy napon? Vagy még az eljegyzés előtt álltok és azzal szeretnél jó benyomást kelteni[...]

Esküvő a szabadban: Nagyszerű tippek és mesés ötletek

Egy esküvő a szabadban – a legtöbb ifjú pár számára biztosan a legszebb álom. De melyek azok a lehetőségek, amelyek[...]

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő”

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő” A szabadtéri esküvők mindig is népszerűek voltak, de az otthon, a saját kertben tartott[...]

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek Vidák Annamária vagyok, a Hani Design megálmodója. 2015 óta készítek Fotó Díszkönyveket, 2019[...]

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék a szülőknek

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék az örömszülőknek Valami igazán kreatív szülőköszöntő ajándékkal szeretnétek meglepni szüleiteket a Nagy Napon? Azon gondolkoztok,[...]

A legnépszerűbb esküvői kellékek egyike: a chiavari szék

Magyarországon a legnépszerűbb esküvői kellékek közé tartoznak a chiavari székek Elegáns, könnyű, stabil, megfizethető – ezek a tulajdonságok egyaránt illenek[...]

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz!

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz! Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy a lakodalom egyik legfontosabb része a jó[...]

Hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt?

Benned is felmerült a kérdés, hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt? A koronavírus tavaszi, első hulláma rengeteg esküvőnek[...]

Bohókás esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvője

Bohókás, természetközeli esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvőjének története Egy egyszerűbb esküvőt megszervezni is hónapok elfoglaltsága. Mire a megfelelő[...]

Esküvői virágdekoráció: mit, hogyan, mennyiért?

Tudj meg mindent az esküvői virágdekorációról! Szeretnél egy igazán személyes, nem csak a helyszínhez, hanem a személyiségetekhez is passzoló virágdekorációt[...]

A csodálatos Emily Soutache: sujtás esküvői ékszerek

Álomesküvőre álomékszer? Bemutatjuk a sujtás esküvői ékszereket! Szeretnél egy, a ruhádhoz és az egyéniségedhez is passzoló egyedi ékszert, mely nagyszerűen[...]

5/5 - (359 szavazat)