Esküvő Fejér megye: a legtutibb esküvői helyszínek egy helyen!

Igazán különleges helyszínt keresel az esküvődnek? Akkor esküvő Fejér megye: összeszedtünk pár nagyon szuper esküvői helyszínt!

Fejér megye az ország legváltozatosabb domborzatú megyéje tele történelmi helyszínekkel és a Velencei-tó varázslatos nyugalmával. Járd végig velünk a megye néhány nagyszerű települését, és válaszd ki álmaid esküvői helyszínét!

Esküvő Fejér megye: Székesfehérvár

A Budapesttől mindössze 1 órányira fekvő Székesfehérvár kitűnő helyszín lehet a nagy nap számára, hiszen különleges történelmi hangulatot idéz. Méltán nevezik a királyok városának, hiszen valaha hivatalos koronázóvárosként működött. A koronázások mellett királyi temetkezések és esküvők helyszíne is volt. Magyarország szakrális központjává is emelkedett Szent Imre herceg és Szent István király szentté avatásától fogva.

Ha igazán nagy múltú, királyi helyszínen képzeled el egybekelésetek napját, akkor irány Székesfehérvár!

A boldogító igent az ország egyik legszebb házasságkötő termében mondhatod ki, ha ezt a várost választod. A Hiemer-ház műemléki értékeivel rendelkező, barokk hangulatú házasságkötő- és rendezvényterme méltó helyszíne lesz a hivatalos házasságkötéseteknek.

A Székesfehérvár központjában elhelyezkedő Hotel Magyar Király pedig igazán fenséges helyszíne lehet a nagy napnak.
Székesfehérvári fotózási helyszínek is bőven akadnak. A Ziczy liget egyben a fehérváriak kedvelt pihenőhelye is. Nem véletlenül. Ebben a háromszög alakú parkban emlékművek, díszvázák és egy zenepavilon is vár benneteket.

A Bory-vár kihagyhatatlan helyszín, ha székesfehérvári esküvőről van szó. Ezt az épületet szó szerint a szerelem ihlette. Bory Jenő valójában saját műalkotásának tekintette a várat, amely egyben a család lakóhelyéül is szolgált. Ez az épület egyfajta emlékmű is, melynek minden szegletéből a szerelmes férj hitvese tekint vissza ránk.

Ismerd meg a várost még jobban Esküvő Székesfehérvár című bejegyzésünkből!

Esküvő Fejér megye: Martonvásár

Budapest és Székesfehérvár között félúton találod ezt a kivételes várost, mely Magyarország egyik legszebb kastélyának a Brunszvik-kastélynak ad otthont. Ez az igazán fenséges helyszín tökéletes választás az esküvői fotók elkészítéséhez is. Maga a kastély nagy ablakaival és karcsú tornyaival igazán romantikus hangulatot teremt.

Brunszvik Antal és fia a virágzó gazdaság mellett igazi földi paradicsomot varázsolt a kastély köré. Az épületet körülölelő park szemet gyönyörködtető látványáról a világ különböző tájairól származó különleges fák gondoskodnak. Találhatsz itt mocsári ciprust, páfrány fenyőt, amerikai szivarfát és balkáni vadgesztenyét is.

A kastély nevezetességei közé tartozik, hogy a híres zeneszerző, Beethoven is többször vendégeskedett itt a család hölgytagjaihoz fűződő barátsága okán.

Ismerd meg a várost részletesebben Esküvő Martonvásár című bejegyzésünkből!

Esküvői helyszínek Fejér megyében

Esküvő Csákvár

Ezt a települést a Vértes lábánál, Székesfehérvártól 25 km-re találod. Fő nevezetessége az impozáns Esterházy-kastély, melyet csodálatos angolpark vesz körül. Ez igazán emlékezetes helyszín lehet számotokra is. A kertbe közel 400 féle fafajtát telepítettek, melyek közül még ma is találsz mediterrán fenyőket, gesztenyefákat, de a legemlékezetesebb a 200 éves platánfa. A kertben helyet kap a Szentháromság szobor és a Napóra is, mely a kastélykert igazi éke és a napórák között is kuriózumnak számít.

Itt, a Vértes lábánál igazán szép helyeket is találsz melyek fontos természeti értékek is egyben. Innen már csak egy ugrás a Velencei-tó.

Esküvő Gárdony

Gárdony a Velencei-tó legnagyobb települése a déli parton. A természeti értékekben gazdag város különleges kincse az 58 fokos termálvíz, mely az agárdi Bika-völgyben fakad. Ez egy igazi egészség sziget. Ha Gárdonyt választod esküvőd helyszínéül, itt kipihenheted a nagy nap fáradalmait is.

A Gárdonyi Rönkvárat a gyógyfürdő közelében és Gárdonyi Géza szülőháza mellett találod. Ez a mintegy 500m2-es építmény az Egri vár kicsinyített mása. Itt megtalálod az Egri csillagok korabeli hangulatát, mely a hősies helytállást tükrözi. A rönkvár rendezvényeknek is otthont ad, így bátran választhatod esküvőd helyszínéül.

Ne feledd! Fotózáshoz a Velencei-tó igazán különleges és romantikus hátteret nyújt!

Esküvő Alcsútdoboz

Ha a természet szerelmese is vagy, akkor látogass el Alcsútdobozra! Az Alcsúti Arborétum igazán természet közeli helyszínt biztosít számotokra. Az itt található igazi virágszőnyeg tökéletes hangulatot nyújt az esküvői fotózáshoz is.

Igazán különleges élményetek lehet, ha Szentivánéj környékére szervezitek az esküvőt. Június közepe táján kezdődik a szentjánosbogarak rajzása, melyek ilyenkor ezernyi zöld lámpásként kivételes látványt nyújtanak.

Esküvő Dunaújváros

Ebben a Duna-parti városban számos különleges templomot találsz, ha templomi esküvőt is szeretnél.

Ha hiszed, ha nem, a természetet itt is megtalálod. Szabadtéri fotózásra nagyszerű hátteret biztosít a Baracsi úti Arborétum, másik nevén Kádár-völgyi Arborétum, mely védett természetvédelmi terület. A város területén keresztül haladó Alsó-foki-patak völgyébe telepített örökzöldek csodálatos látványt nyújtanak. A völgyben valóságos élőfa-gyűjtemény terül el, ahol változatos fa- és cserjefajok, tuják és borókák számos fajtáit megcsodálhatjátok a fotózás alkalmával.

Fejér megye igazán széles választékkal rendelkezik az emlékezetes helyszínek terén. Biztosan megtalálod a nektek való helyszínt, akár történelmi környezetre, akár a természet közelségére vágysz.

Ismerj meg több esküvő helyszínt is!

Esküvő Csongrád megye

Esküvő Csongrád megye: A legjobb 6 Csongrád megyei esküvői helyszín! Még nem találtad meg a megfelelő esküvői helyszínt? Esküvő Csongrád[...]

Elolvasom
Esküvő Fejér megye

Esküvő Fejér megye: a legtutibb esküvői helyszínek egy helyen! Igazán különleges helyszínt keresel az esküvődnek? Akkor esküvő Fejér megye: összeszedtünk[...]

Elolvasom
Esküvő Pest megye

Esküvő Pest megye: a legszebb esküvői helyszínek az ország szívében! Pest megyei menyasszonyok figyelem! Sikerült már eldönteni, hogy hol tartjátok[...]

Elolvasom
Esküvő Veszprém megye

Esküvő Veszprém megye: a legszebb esküvői helyszínek egy helyen! Ismered azt az érzést, amikor az esküvő tervezése-szervezése közben pörgeted a[...]

Elolvasom
Esküvő Budapest

Esküvő Budapesten: Vérpezsdítő álomesküvő, mesés kilátás és életre szóló élmények! Ki ne szeretne tökéletes esküvőt? Kinek ne lennének mesés elképzelései[...]

Elolvasom
Esküvő Veszprém

Felejthetetlen és mesés esküvő Veszprémben: Téged is vár a Királynék városa! Még keresed a megfelelő esküvői helyszínt, ahol biztosan emlékezetes[...]

Elolvasom
Esküvő Tokaj

„A hegy oldalában szőlők sora vár, itt tokaji aszút érlel a napsugár.” Dvihallyné Oszuskó Sarolta Egy esküvő Tokaj mesés lankáin[...]

Elolvasom
Esküvő Tihany

“Pannon táj közepén ragyogó tenger színe elé járul a rajongó ember. Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt tiszták az érzések, tiszták[...]

Elolvasom
Esküvő Tatabánya

Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel? Akkor egy csodás esküvő Tatabánya városában pont neked való! Esküvő Tatabánya: Ismerd meg Tatabánya[...]

Elolvasom
Esküvő Szombathely

Gyönyörű és emlékezetes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szombathelyen biztosan nem okoz majd csalódást! Szombathely Vas megye és a Szombathelyi[...]

Elolvasom
Esküvő Szolnok

Te is tökéletes esküvőre vágysz? Akkor egy esküvő Szolnokon csodás választás lesz! Vár a vizek városa! Még nem találtad meg[...]

Elolvasom
Esküvő Szekszárd

„…De nem kékebb eged, s a dombod sem zöldebb Mint honi dombjaink, s a dunántúli ég.” Babits Mihály Igazán különleges[...]

Elolvasom
Esküvő Székesfehérvár

Te is tökéletes esküvőre vágysz? Méghozzá történelmi helyszínen? Akkor egy esküvő Székesfehérváron nagyszerű választás lesz! Székesfehérvár a Közép-Dunántúl régió központja,[...]

Elolvasom
Esküvő Szeged

Ugye Te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz? Akkor a megoldás egy csodás esküvő Szegeden! Szeged Magyarország harmadik legnépesebb városa, Csongrád megye[...]

Elolvasom
Esküvő Sopron

Igazán különleges esküvői helyszínt keresel, akkor egy esküvő Sopron csodás városában remek választás lesz! Álmodd meg életed Nagy Napját és[...]

Elolvasom
Esküvő Siófok

Esküvő Siófokon? Naná! Csoda szép helyszín és romantikus hangulat vár! Siófok Somogy megyében fekvő település, a Siófoki járás központja. Népszerű[...]

Elolvasom
Esküvő Sárvár

Neked mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Sárváron! Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt,[...]

Elolvasom
Esküvő Salgótarján

Természetközeli és hangulatos esküvő helyszínt keresel, de még nem találtad meg az igazit? Akkor egy esküvő Salgótarjánban remek választás lehet![...]

Elolvasom
Esküvő Pécs

Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok?  Egy esküvő Pécsett felejthetetlen élményekkel[...]

Elolvasom
Esküvő Nyíregyháza

Még mindig keresgéled a tökéletes esküvői helyszínt, tanácstalan vagy merre indulj el? Akkor egy esküvő Nyíregyháza csodás helyszínein nem fog[...]

Elolvasom
Esküvő Miskolc

Esküvő Miskolcon? Remek választás, ha csodás esküvői helyszínt keresel! Ha Te is felejthetetlen esküvőre vágysz, mely garantáltan egy életre szóló[...]

Elolvasom
Esküvő Martonvásár

Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ami egyszerre meseszép és kültéri esküvőre is van lehetőség, mégis különleges,[...]

Elolvasom
Esküvő Makó

Esküvő Makó: ha te is különleges esküvői helyszínt keresel! Mint mindenki más, Te is biztosan a tökéletes esküvőt álmodtad meg.[...]

Elolvasom
Esküvő Lillafüred

Ha még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt, ha természetközeli és látványos helyen szeretnéd tölteni életed Nagy Napját, akkor[...]

Elolvasom
Esküvő Komló

Hangulatos, természetközeli esküvő? Téged is vár egy felejthetetlen esküvő Komlón! Komló észak-baranyai város, a Komlói járás központja, 1951-ben kapott városi[...]

Elolvasom
Esküvő Kisvárda

Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Kisvárdán! Ha Te is valóban felejthetetlen és élményekben gazdag lagzira vágysz,[...]

Elolvasom
Esküvő Keszthely

Esküvő Keszthelyen: Balaton, szikrázó víztükör és mesés kilátás, mely garantáltan magával ragad! Keszthely a Dunántúlon, Zala megyében, a Balaton nyugati[...]

Elolvasom
Esküvő Kecskemét

Még mindig nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Akkor egy esküvő Kecskeméten nagyszerű választás lesz! Kecskemét a Duna-Tisza közén[...]

Elolvasom
Esküvő Kaposvár

Téged is vár a Somogyi-dombság, és egy esküvő Kaposváron, ha lélegzetelállító esküvőre vágysz! Ismerd meg Kaposvár jellegzetességeit, használd ki a[...]

Elolvasom
Esküvő Zalaegerszeg

Esküvő Zalaegerszegen: Nézd meg a világ egyetlen Földönjáró Toronyóráját és éld át a Nagy Napot Zalaegerszegen! Ha még keresed a[...]

Elolvasom
Esküvő Kalocsa

Esküvő Kalocsa mesébe illő esküvő történelmi helyszínein! Kalocsa Bács-Kiskun megyében, a Duna partján fekszik. Jelentős történelmi múlttal rendelkezik, hiszen már[...]

Elolvasom
Esküvő Jászberény

Hangulatos, természetközeli esküvő Jászberény városában! Ha te is felejthetetlen álomesküvőre vágysz, ha nem tudod hova tervezd a menyegződet, akkor itt[...]

Elolvasom
Esküvő Hollókő

Esküvő Hollókőn: Felejthetetlen álomesküvő a hagyományok és a természet szerelmeseinek! Ti is oda vagytok a hagyományokban gazdag lagzikért? Emellett gyönyörű[...]

Elolvasom
Esküvő Hajdúszoboszló

Téged is vár az Alföld, és egy csodás esküvő Hajdúszoboszlón, ha mesébe illő lagzira vágysz! Esküvő Hajdúszoboszló: ismerd meg Hajdúszoboszló[...]

Elolvasom
Esküvő Gyula

Még keresitek a megfelelő esküvői helyszínt? A rengeteg gyönyörű lehetőség közül nem tudjátok, melyiket válasszátok? A megoldás esküvő Gyulán! Gyula[...]

Elolvasom
Esküvő Győr

Felejthetetlen esküvőt szeretnél? Akkor egy esküvő Győrben, a “folyók városában” nagyszerű választás lesz! Még nem döntöttétek el, hol tartsátok a[...]

Elolvasom
Esküvő Gyöngyös

Esküvő Gyöngyösön! Ha csodás tájakra, vendégszeretetre és felejthetetlen élményekre vágysz!   Ismerd meg Gyöngyöst és a környékét! Gyöngyös Heves megyében[...]

Elolvasom
Esküvő Gödöllő

Esküvő Gödöllőn: Téged is várnak az életre szóló emlékek, karnyújtásnyira az ország szívétől! Hangulatos helyszínek, híres épületek, patinás múlt, garantáltan[...]

Elolvasom
Esküvő Esztergom

Mi jut eszedbe arról, hogy álomesküvő? Nekem egy esküvő Esztergomban! Ha Te is megismételhetetlen lagzira és valóban páratlan emlékekre vágysz,[...]

Elolvasom
Esküvő Eger

Felejthetetlen élmények várnak a hangulatos borvidéken! Téged is vár egy csodás esküvő Egerben! Életre szóló élményeket, felejthetetlen lagzit és önfeledt[...]

Elolvasom
Esküvő Debrecen

Téged is vár a Tiszántúl és egy felejthetetlen esküvő Debrecenben! Debrecen méltán népszerű a párok körében, hiszen a városban minden[...]

Elolvasom
Esküvő Békéscsaba

Még nem találtad meg a tökéletes esküvői helyszínt? Esküvő Békéscsaba mesés helyszínein: ahol az álmaid valósággá válnak Békéscsaba, Magyarország egyik[...]

Elolvasom
Esküvő Balatonfüred

Vérpezsdítő hangulat, életre szóló emlékek, varázslatos kilátás – Téged is vár egy esküvő Balatonfüreden! Balatonfüred a Balaton északi partján fekvő[...]

Elolvasom
Esküvő Badacsony

Esküvő Badacsonyban: Romantika, vízpart, hajók és felejthetetlen élmények!  Romantikus helyszínt keresel, ahol garantáltan felejthetetlen élményekkel gazdagodtok, bőven állnak rendelkezésedre szolgáltatók[...]

Elolvasom
Esküvő Bábolna

Valóban felejthetetlen esküvőre vágysz?Egy esküvő Bábolnán biztos életre szóló élmény lesz!  Bábolna Komárom-Esztergom megyében fekvő város, Tatától 27, Komáromtól 15[...]

Elolvasom
5/5 - (479 szavazat)