Mit viseljünk az esküvőn vendégként? Stílustanácsadó válaszol!

Az esküvő nem csak a házasulandóknak fontos, hanem azoknak a vendégeknek is, akik a nagy eseményre meghívást kapnak. Vendégként, természetesen nem csupán együtt örülünk a Párral, hanem azon is munkálkodunk, hogy az alkalomhoz illően, csinosan jelenjünk meg. Ez pedig számos fejtörést tud okozni szinte mindannyiunknak.

Ezzel a témával kapcsolatos kérdéseinkre most Puhala Emese szín- és stílustanácsadó, a Styled by Meshy tulajdonosa válaszol, hogy segítsen eligazodni a felmerülő kérdések kavalkádjában.

Mit viseljünk az esküvőn vendégként

Meshy, mióta foglalkozol szín- és stílustanácsadással?

Mindig is érdekelt az öltözködés, és évtizedek óta járnak hozzám az ismerőseim tanácsért, vagyis régóta része az életemnek, de úgy komolyabban 1 éve kezdtem el foglalkozni vele. Ekkor végeztem el hozzá a szükséges képzést is külföldön, ami annyit jelentett, hogy az eddigi tudásom mögé megkaptam a miérteket is.

Miért jó, ha stílustanácsadóhoz fordulunk öltözködési tanácsokért?

Én nem vagyok híve a fast fashion üzletek által erőltetett divatkövetésnek, mert abban nincs semmi koncepció, és legfőképpen nem veszi figyelembe az egyéni adottságokat.

Egy stílustanácsadó igyekszik a legjobbat kihozni belőled úgy, hogy arra épít, amid van. Vagyis segít megtalálni a számodra legelőnyösebb színeket, a testalkatodhoz passzoló legjobb szabásvonalakat és fazonokat, stílusokat, mindezt a pénztárcádnak és az adott életszakaszodnak megfelelően.

Vegyük elsőnek a Hölgyeket. Mindenki fejében él a gyakorlat, hogy esküvőre nem illik sem fehérben, sem pirosban megjelenni, mert ezek a menyasszony színei. Milyen színű ruhákat javasolsz és milyen korcsoportú nőknek?

Kiegészítésképpen én még a feketét is tiltólistára tenném, nyilván nem kell túlmagyaráznom, hogy az sem odavaló. Emellett pedig ha lehet, a csipkét is hanyagold, mert azt szintén hagyjuk csak meg a menyasszonynak.

Arra a kérdésre, hogy mit viseljen a vendég, azért nehéz egy-két mondatban válaszolni, mert mindenki más! Az hogy mit viselhetünk, azt a természetes adotsságaink határozzák meg. De ha mindenképpen valamilyen választ vártok erre a kérdésre, akkor leginkább valami pasztell színt ajánlanék. A megfelelő ruha színe és fazonja teljesen egyéni, ezért is jó tisztában lenni a színtípusunkkal és testalkatunkkal.

Részt venni egy stílustanácsadáson életre szóló befektetést jelent, ugyanis onnantól kezdve nem fogsz feleslegesen sem színben, sem fazonban nem megfelelő darabokat vásárolni, és tudni fogod, hogy mi az, ami jól áll, és mi az, amit jobb inkább kerülnöd.

Mit vegyél fel esküvőre ha vendég vagy

Mi a helyzet akkor, ha a menyasszony például nem piros menyecske ruhát választ magának? Ilyenkor sem illik vendégként pirosban megjelennünk? Vagy válasszunk egy szolidabb árnyalatú pirosat?

Ezt mindenképpen érdemes még az esküvő előtt tisztázni a menyasszonnyal. Ha valóban nem piros lesz a menyecske ruhája, akkor én úgy gondolom szabad az út. De itt is kiemelném, hogy figyeljünk arra, hogy az a piros passzoljon hozzánk, vagyis válasszunk színtípusunknak megfelelő árnyalatot. Jó hír, hogy majdnem minden színnek megvan az az árnyalata, amely előnyös számunkra, így nem kell kétségbe esni.

A színen kívül talán a legfontosabb kérdés még az, hogy milyen stílusú ruhát viseljünk? Tudjuk, hogy sátras lagziba nem jelenünk meg kisestélyiben, és elegáns vacsorán sem farmerben. Milyen ruhákat javasolnál a fiatalabb és az idősebb vendégek részére?

Általában szerepelni szokott a meghívón, hogy milyen eseményre számíthatunk, és hogy mi lesz a dress code. Érdemes eszerint megválasztani az öltözékünket. Ha pedig nem egyértelmű a számunkra, akkor nyugodtan kérdezzük meg a menyasszonyt.

Már biztosan mindenki hallott a körte, homokóra stb. alkatról, de vegyük át: tudnál tippet adni, milyen testalkathoz, milyen szabású ruha illik?

Igazság szerint nem csak ez a két testalkat létezik, hanem legalább 5 féle van: homokóra, körte, fordított háromszög, oszlop és ovális vagy kerek. Nagyon hosszú lenne most ezeket mind sorra venni, ugyanis a testalkat csupán egy része ilyenkor annak, amelyeket figyelembe veszünk. Emellett fontosak az arányok; a magasság; hogy az illetőnek rövid vagy hosszú a nyaka; kis vagy nagyobb keblekkel rendelkezik, van-e felesleg hastájékon vagy máshol stb-stb. Csak hogy párat említsek. Egy stílustanácsadás alkalmával szépen sorban kielemzünk minden testrészt tetőtől-talpig.

Mit viselj az esküvőn vendégként

A nyári esküvők talán egyszerűbbnek tűnnek, mert meleg van, így vékony, lenge anyagokat szeretünk viselni. De persze nem mindegy milyen anyagot. A különböző évszakokra, milyen anyagok a legjobb választás, amiben adott esetben nem is fázunk, de nem is olvad ránk?

Így igaz, ez leginkább időjárásfüggő, de megint csak azt tudom mondani, hogy a testalkatunk határozza meg az anyagválasztásunkat is. Nyugodtan választhatunk lenge anyagokat, mint pl. selymet, muszlint akár hidegebb időben is, de ilyenkor jól jön egy műszőrme stóla vagy blézer is fölé. Általában azért szerencsére télen is meleg, fűtött helyen tartják az esküvőket, a templomban viszont azért elkel még ezek fölé is egy színben passzoló, karcsúsított szövetkabát. Na és persze vagy szeretjük vagy sem, ne hiányozzon az a testszínű harisnya sem – már csak egészségügyi szempontból sem árt!

Mi a helyzet a kiegészítőkkel? Kalap, stóla? Melyek azok, amik illenek a különböző stílusú esküvőkhöz és nem keltünk bennünk túlöltözött hatást?

Talán a kalap az, ami egy kicsit túlzásnak számít egy hagyományos esküvőn, azt hagyjuk csak meg az arisztokratikus eseményekre. De mondjuk egy ízléses fejdíszt, stólát vagy egy különlegesebb táskát simán el tudok képzelni. És ne feledkezzünk meg az ékszerekről, melyek viszont nélkülözhetetlen tartozékai egy szép ruhának.

És persze ne hagyjuk ki az Urakat sem. Számukra milyen tanácsaid vannak? Öltönyt illik mindenképp felvenni, vagy elég egy jó szabású zakó? Nyakkendő vagy sármosnak vélt kigombolt felső inggomb?

Megint csak azt tanácsolnám, hogy hagyatkozzunk a dress code-ra. Abból választ kapunk arra, hogy az elvárt öltözék szmoking, vagy öltöny legyen, esetleg megteszi egy igényesebb sportzakó is.

Még egy igen fontos kérdés… A ceremónián értelem szerűen a gondosan összeválogatott szettünkben, alkalomhoz illően veszünk részt. Mikor jön el az a pont, hogy lazíthatunk megjelenésünkön? Mikor kerülhet le a nyakkendő és a stóla?

A ceremónia és a vacsora után, amikor elkezdődik a buli és a tánc, akkor jöhet a lazítás. Lekerülhet a nyakkendő, ki lehet gombolni az inget, és akár még a magassarkú is lekerülhet, de ennél több ruhadarabunktól azért nem illik megszabadulni ilyenkor sem.

Reméljük sikerült jó néhány kérdésre választ kapnotok! Ne felejtsétek el megosztani a cikket barátaitokkal is!

Ha pedig kedvet kaptatok a stílustanácsadáshoz, keressétek bátran Emesét a honlapján és vegyetek részt egy tanácsadáson, mely nem csak az esküvői megjelenésetekben, hanem a hosszútávú öltözködésben is segítségetekre lesz!

Meghívottként nem csak az öltözködés lehet fontos kérdés, hanem az egyéb íratlan szabályok is. Ezeknek megismerésében nyújt segítséget az alábbi két cikkünk:

Blogunk számtalan hasznos tartalommal vár!

Így válaszd ki a tökéletes magassarkút az esküvődre!

Az esküvőszervezés során minden részletnek tökéletesnek kell lennie, így a menyasszonyi cipő kiválasztása sem lehet kivétel. Ez a kis cipő[...]

5 hiba, amit a menyasszonyok mindig elkövetnek

Minden menyasszony, aki akár csak egy órát is eltöltött már az esküvőjének szervezésével, tudja, hogy a nagy nap megtervezése igen[...]

Hogyan találjuk meg a tökéletes esküvői cipőt? Gyakorlati útmutató

Az esküvői cipő minden menyasszony és vőlegény öltözékének szerves részét képezi. Bár a hölgyek esetben legtöbbször a ruha alatt rejtőzködnek,[...]

Esküvőszervezés stresszmentesen: Így ne bolondulj meg!

Az esküvőszervezés izgalmas és emlékezetes időszak lehet az életedben, de sajnos gyakran együtt jár vele a hatalmas stressz is. A[...]

10 esküvői ruhavásárlási illemszabály, amit minden menyasszonynak tudnia kell

Az esküvőszervezési folyamatnak az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része az esküvői ruha megtalálása. A legjobb tervezők által készített részletgazdag darabok[...]

Tökéletes választás az örök szerelem megpecsételéséhez: Mesterséges gyémánt jegygyűrűk az ARTIDIA-tól

Számos hiedelem él az emberek tudatában a mesterséges és természetes gyémántokkal kapcsolatban, ami nemcsak az áruk, hanem a tartósságuk szempontjából[...]

Egy fénykép többet mond ezer szónál! A Gofoto-val örök emlék lesz az esküvői fotózás!

Az esküvői fotózás hihetetlen élmény, hát még az elkészült képek. A képek, melyek történetet mesélnek el; egy szerelem, egy esküvő,[...]

Hogyan illesztheted az alakodhoz a férfi esküvői nadrág szabását?

A férfi esküvői ruhatárából nem hiányozhat a jól illeszkedő öltönyön és az elegáns, minőségi cipőkön kívül az alkalomhoz illő esküvői[...]

Esküvői csokor kiválasztása lépésről lépésre

A szépség a részletekben rejlik, és a menyasszonyi csokor egy olyan esküvői részlet, amelyre érdemes figyelmet fordítani. Bármilyen egyszerűnek is[...]

Budapesten kötötték a legtöbb házasságot 2022-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Budapesten kötötték a legtöbb házasságot a tavalyi évben. Összesen 10.420 esküvő történt. Budapestet[...]

Szükséges rossz vagy biztonsági háló a házassági szerződés?

Bár az esküvőszervezés időszakában, mikor úszik az ember a szerelem rózsaszín tengerében, a legvadabb rémálmainkban sem merül fel a válás[...]

Milyen a tökéletes lánykérő gyűrű? Erre figyelj az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor!

Az eljegyzési gyűrű megvásárlása egy férfi életének egyik legfontosabb pillanata. Azonban a döntést megelőzi az agyalással és kérdezősködéssel jócskán megtöltött[...]

Elegáns férfi öltözet esküvőre – Figyelj a hózentróger viselés szabályaira!

Mi a közös Šurdában, Zsákos Bilbóban, a Keresztapában és Larry Kingben? Kedvenc kiegészítőjük a hózentróger! Te próbáltad már? A sokadik[...]

Ezért lesz a te gyűrűd az esküvőtök sztárja!

Nem kell húszkarátos gyémántot viselned azért, hogy felfigyeljenek a gyűrűdre a vendégek. Az esküvő napján szinte mindenki a menyasszonyt figyeli.[...]

Jó shape-ben az esküvődön

Szeretnéd a legjobb formádat hozni a nagy napon? Vagy még az eljegyzés előtt álltok és azzal szeretnél jó benyomást kelteni[...]

Esküvő a szabadban: Nagyszerű tippek és mesés ötletek

Egy esküvő a szabadban – a legtöbb ifjú pár számára biztosan a legszebb álom. De melyek azok a lehetőségek, amelyek[...]

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő”

Esküvő otthon a kertben, avagy „karanténesküvő” A szabadtéri esküvők mindig is népszerűek voltak, de az otthon, a saját kertben tartott[...]

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek

Hani Design esküvői meghívók és fotó díszkönyvek Vidák Annamária vagyok, a Hani Design megálmodója. 2015 óta készítek Fotó Díszkönyveket, 2019[...]

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék a szülőknek

Kreatív szülőköszöntő ajándék ötletek: élményajándék az örömszülőknek Valami igazán kreatív szülőköszöntő ajándékkal szeretnétek meglepni szüleiteket a Nagy Napon? Azon gondolkoztok,[...]

A legnépszerűbb esküvői kellékek egyike: a chiavari szék

Magyarországon a legnépszerűbb esküvői kellékek közé tartoznak a chiavari székek Elegáns, könnyű, stabil, megfizethető – ezek a tulajdonságok egyaránt illenek[...]

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz!

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz! Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy a lakodalom egyik legfontosabb része a jó[...]

Hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt?

Benned is felmerült a kérdés, hogyan szervezd át az esküvődet a Covid miatt? A koronavírus tavaszi, első hulláma rengeteg esküvőnek[...]

Bohókás esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvője

Bohókás, természetközeli esküvő Portugáliában: Anett és István meglepetés esküvőjének története Egy egyszerűbb esküvőt megszervezni is hónapok elfoglaltsága. Mire a megfelelő[...]

Esküvői virágdekoráció: mit, hogyan, mennyiért?

Tudj meg mindent az esküvői virágdekorációról! Szeretnél egy igazán személyes, nem csak a helyszínhez, hanem a személyiségetekhez is passzoló virágdekorációt[...]

A csodálatos Emily Soutache: sujtás esküvői ékszerek

Álomesküvőre álomékszer? Bemutatjuk a sujtás esküvői ékszereket! Szeretnél egy, a ruhádhoz és az egyéniségedhez is passzoló egyedi ékszert, mely nagyszerűen[...]

5/5 - (184 szavazat)